Pesti Srácok

Hamis papírokat küldtek az ápolók a meghalt betegről, vádat emeltek ellenük

Hamis papírokat küldtek az ápolók a meghalt betegről, vádat emeltek ellenük

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, akik hamis adatokkal adták át a rendőrségnek egy a kórházban elhunyt nő ápolási dokumentumait - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta, 2015. februárjában meghalt egy 87 éves nő egy budapesti kórházban, mert kezelése alatt két orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett. A két orvos elsősorban adminisztrációs, illetve tájékoztatási jellegű kötelezettségeinek nem tett eleget, valamint egyikük a sértett személyes vizsgálatát is elmulasztotta, mindezzel veszélyeztették a sértett egészségét és testi épségét. Az ápoló a vád szerint orvossal történő konzultáció nélkül adott be gyógyszert, valamint az orvos által rendelt adag dupláját adta be az idős nőnek, ami a sértett halálához vezetett.

- idézték fel a közleményben. Közölték, a nyomozás során a rendőrség bekérte a sértett kezelésével kapcsolatos dokumentumokat. A vád szerint ekkor a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átírattatta, az újraírt ápolási dokumentumon pedig az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntették fel. A kórház hatóságnak az újraírt, valótlan tartalmú iratot küldte meg.

PestiSracok facebook image

A főnővér és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A másik ápoló - a két orvos mellett - a fenti alapügynek a vádlottja.

Forrás: MTI; fotó: Illusztráció/weborvos.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?