Pesti Srácok

A magyarság megmentői: betiltaná a daganatos betegségeket a Jobbik

A magyarság megmentői: betiltaná a daganatos betegségeket a Jobbik
Lukács László György Vona Gábor Jobbik 2016.03.16. Fotó:Horváth Péter Gyula

Nemcsak a magyarok, hanem a világ összes nemzetének megmentője lehet a Jobbik, erre utal, hogy a párt „zérótolerancia-programot hirdet”, és „full frontális támadást” indít a rákbetegségek ellen. A Jobbik boszorkánykonyhájának vasárnap ismertetett programja szerint a nemes harcban bevetnék a megelőző és a gyógyító tevékenységet is.

Lukács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten a rákos megbetegedések világnapján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Jobbik „zérótolerancia-programot” hirdet a daganatos megbetegedésekkel szemben, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg és veszítsék életüket ebben a betegségben. Elmondta, hogy Magyarországon a rákos megbetegedések jelentik az első számú halálozási okot, százezer emberre vetítve ugyanis négyszáz férfi és kétszázhúsz nő veszti életét ebben a betegségben. A Jobbik „full frontális támadást” indít és minden megelőző és gyógyító eszközt be kíván vetni, hogy javítson ezen a szomorú statisztikán – fejtette ki a párt politikusa. Lukács László példaként említette erre, hogy a szűrő- és diagnosztikai gépeket is fejlesztenék a rákos betegek éjjel nappali folyamatos kezelése érdekében. Lukács László kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az éjjel-nappali kezelések költségét a meglévő kapacitások felmérése után tudnák megmondani. (Vajon jelenleg nem kezelik éjjel-nappal a rákbetegeket? – a szerk.)

Mint arról beszámoltunk, idén több mint ötmilliárd, az elkövetkező években tízmilliárd forintot meghaladó összeg jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére – jelentette be Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét. A miniszter elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan – megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő – onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és mindenben megfelel a huszonegyedik századi elvárásoknak. A tárcavezető kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.

Forrás: MTI Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.