Pesti Srácok

Márki-Márknak ezúttal kamerák előtt sikerült magából komplett hülyét csinálnia

Márki-Márknak ezúttal kamerák előtt sikerült magából komplett hülyét csinálnia

Nem vette át Hódmezővásárhely új polgármestere a K’Art építőipari cégcsoport károsultjainak petícióját. A károsultakat képviselő Szabó Bálint emlékeztetett: a cég vezetője a vásárhelyi Jobbik 2014-es listavezetője volt, és mintegy 800 millió forinttal tartozik alvállalkozóinak. Szabó azt mondta, a cégvezető részt vett Márki-Zay Péter eredményváróján és beiktatásán is, így vele szemben felvetődhet akár a tiltott pártfinanszírozás is. Márki-Zay a kamerák előtt előbb azt mondta, természetesen lesz vizsgálóbizottság az ügyben, aztán letagadta, hogy ilyet mondott volna.

– ezt a kérdést tette fel Szabó Bálint, a K’Art-ügy károsultjainak érdekképviselője az új hódmezővásárhelyi polgármesternek. Márki-Zay Péter (alias „Márki-Márk”) nem válaszolt a kérdésekre és a petíciót sem vette át az érdekképviselőtől. Arra a kérdésre, hogy felállít-e az ügy tisztázása érdekében önkormányzati vizsgálóbizottságot, először azt mondta természetesen, majd azt, hogy ő ilyet nem mondott. Mindezt persze a kamerák előtt. A polgármester legújabb ámokfutását megtekinthetik IDE kattintva.

Szabó Bálint szerint egyértelmű és bizonyított, hogy a K’Art ügy szálai a hódmezővásárhelyi városházához és a frissen megválasztott polgármesterhez, Márki-Zay Péterhez vezetnek. A károsultak úgy döntöttek, ha Márki-Zay nem állít fel vizsgálóbizottságot, akkor a közgyűléshez fordulnak.

PestiSracok facebook image

Márki-Márk, a Hanta-boy

Az új hódmezővásárhelyi polgármester az egységnyi idő alatti hazudozásban valószínűleg még Gyurcsány Ferencet is képes megszorongatni, hiszen eddigi rövidke politikai pályafutása során már számos komoly hazugsága lepleződött le. Az ellenzéki lakájsajtó azzal kezdte építgetni az imázsát (az időközi választás tanúsága szerint: sikeresen), hogy azután kamerázták be Márki-Márk utcáját, hogy bejelentette, indul a választáson. A PestiSrácok.hu viszont leleplezte: ez képtelen hazugság, hiszen a kamerahálózat kiépítéséről már évekkel korábban döntöttek, a fölszerelést pedig hónapokkal korábban megkezdték. A következő hazugság az volt, hogy Márki-Márkot – saját bevallása szerint – azután rúgták ki állásából, hogy jelezte, indul a választáson. A kamu itt is hamar lelepleződött, miután az érintett cég közleményt adott ki, amelyben föltárta a valóságot. Az ellenzéki sajtó természetesen ez esetben is csak Márki-Márk hazugságát pörgette meg – a valóságról már nem számolt be. Az összes ellenzéki párt által támogatott „független” polgármester-jelölt a kampányban politikai ellenfelei akasztgatásáról álmodozott.

Megválasztása óta még inkább kiütközik emberi „minősége”. Előbb az aljegyzőt rúgta ki, mert helyesbíteni merte az ő hazugságát a város költségvetése kapcsán. Márki-Márk a jelek szerint közgazdász végzettsége dacára azzal sincs tisztában, mi a különbség a hitel és a hitelkeret között. Majd a főjegyzőt is lapátra tette, noha megválasztása előtt még együttműködést ígért. A polgármester valódi természetét jól mutatja, hogy immár teljes ellenzéki összefogást, Vona–Gyurcsány–Szél–Karácsony–Juhász választási koalíciót követel. Annyit sztárolta őt az ellenzéki médiahad az elmúlt hónapban, hogy azt hiszi, ő fújja a passzátszelet... A Tutiblogon egyébként Piréz kolléga már adott neki tanácsot arra, mit hazudjon legközelebb.

Forrás, vezető kép: Echo TV

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.