Pesti Srácok

Demeter Márta lehet Szél Bernadett utódja

Demeter Márta lehet Szél Bernadett utódja

Demeter Márta az egyedüli jelölt a Szél Bernadett távozásával megüresedő LMP- társelnök posztra, személyéről az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson dönt a párt - mondta a jelöltállítás lezárulta után az LMP országos elnökségének titkára. Demeter Márta az előző parlamenti ciklust az MSZP képviselőjeként kezdte az Országgyűlésben, majd kilépett a frakcióból és később az LMP-frakcióhoz csatlakozott.

Kanász-Nagy Máté közölte azt is: az LMP Ungár Pétert jelöli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába. Demeter Márta az előző parlamenti ciklust az MSZP képviselőjeként kezdte az Országgyűlésben, majd kilépett a frakcióból és később az LMP-frakcióhoz csatlakozott. A párt nyáron vette fel tagjai közé. A jelölést és a részleges tisztújító kongresszus összehívását is Szél Bernadett korábbi társelnök-frakcióvezető lemondása tette szükségessé, valamint kilépése az LMP-ből. Az ellenzéki párt egy elnökségi tagot is választ, miután Angyal Károly ismét pártigazgató lesz. A pozícióra szintén egyetlen jelölt pályázik: Kis-Szeniczey Kálmán agrármérnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja.

Szél Bernadett-tel együtt távozott a frakcióból Szabó Szabolcs, aki a pártnak nem volt tagja. Az ellenzéki pártban zajló folyamatok hatására az LMP-vel választási szövetségre lépett Új Kezdet elnöksége is napirendre vette a kérdést, a frakció tagja maradjon-e az általuk delegált Hohn Krisztina.

PestiSracok facebook image

- közölte a képviselő.

Az LMP másik korábbi társelnöke, Hadházy Ákos is elhagyta már a frakciót és szintén független képviselőként politizál. A választások után kilenc fővel megalakult képviselőcsoport így jelenleg hattagú.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.