Pesti Srácok

Nukleáris egyezményt mondana fel Trump

null

Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.

Trump a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után jelentette be ezt, de nem bocsátkozott részletekbe, nem mondta, hogy Oroszország szerinte mivel sérti meg az egyezményt.

- fogalmazott Trump.

PestiSracok facebook image

- mondta, hozzátéve: nem tudja, hogy elődje, Barack Obama miért nem tárgyalt ez ügyben az oroszokkal, s miért nem hátrált ki a szerződésből.

A The New York Times című napilap már egy nappal Trump bejelentése előtt azt írta, hogy az INF felmondásáról fogja tájékoztatni szombaton Moszkvában az orosz külügyminisztert John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó. A lap emlékeztetett arra: a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerződésből, részben, mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvő arzenálját.

James Mattis amerikai védelmi miniszter október 4-én Brüsszelben "tarthatatlannak" nevezte az INF-szerződés Oroszország általi megsértését, s ismételten figyelmeztetve Moszkvát: amennyiben nem változtat, az Egyesült Államok is kénytelen lesz hasonló képességeket kifejleszteni. Oroszország is már korábban kilátásba helyezett "válaszlépéseket", számítva az amerikai kihátrálásra. Éppen egy évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban már jelezte: országa "haladéktalanul és szimmetrikus módon" reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szerződést.

Az INF-szerződést - Szerződés az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a közepes és rövid hatótávolságú rakétáik felszámolásáról - Washingtonban írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkára 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe.

A szerződés a földi indítású, hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépekről rendelkezett. A hatótávolságot 500-5500 kilométerben határozták meg. Az egyezmény - amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában - megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.