Pesti Srácok

Rogán: Soros le akarja járatni Magyarországot, az ellenzék ehhez bábként asszisztál

Rogán: Soros le akarja járatni Magyarországot, az ellenzék ehhez bábként asszisztál

Soros György le akarja járatni Magyarországot, amiért nem áll kötélnek a migráció kérdésében. Nem véletlenül nyilatkozták az Európai Parlamentben többen, hogy nem politikai erőt ítéltek el a Sargentini-jelentés megszavazásával. Nem tetszik neki, hogy a magyar emberek hoztak egy döntést. Erről szólnak ezek a politikai akciók. Szégyenletes, hogy ehhez a magyar ellenzék bábként asszisztál - fogalmazott Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az Echo TV Bayer show című műsorában.

Rogán Antal a botrányos parlamenti történésekről szólva elmondta: tudták, hogy balhéra készül az ellenzék. Az is nyilvánvaló volt, hogy minden csak ürügy. Ha nem a Munka törvénykönyve lett volna, akkor a közigazgatási bíráskodás, vagy bármi más – tette hozzá a kabinetfőnök.

– mondta Rogán, akinek meggyőződése, hogy külföldi megrendelésre is gerjesztették az akciót a Parlamenten belül és a falain kívül is.

PestiSracok facebook image

A kormányfő kabinetfőnöke szerint az látszik, az ellenzék egyetlen szándéka a balhé, ez vezérli őket. Az őrizetbe vettek közül tizenegyen büntetett előéletűek voltak, tehát bűnözőket védenek. Rajtuk kívül külföldiek és a Soros-egyetem diákjai is ott van azok között, akik a rendőrökre támadtak – mondta.

Rogán Antal szerint politikai provokátorok állnak az akciók mögött. Nagyjából 1000-1500 emberről van szó, akik céltudatosan provokálják a rendőröket és támadják őket. Tudomásukra jutott, hogy hátizsákból osztották ki a köveket, hogy az emberek azzal dobálják meg az egyenruhásokat. Megdöbbentőnek nevezte, hogy az elmúlt napok eseményei során kilenc rendőr megsérült, míg érdekes módon egyetlenegy agresszív provokátor sem szerzett sérülést.

– folytatta a kabinetfőnök.

– jelentette ki. Bayer Zsolt kérdésére reagálva a kabinetfőnök kifejtette:

– húzta alá.

– magyarázta Rogán. Szavazati joga nem a kártyának, hanem a képviselőnek van. Szavazni mindenki a saját helyéről tud, ezt pedig nem a kártya határozza meg. A házszabályban külön melléklet rendelkezik arról, hogy ki hol ül a teremben - reagált Rogán az ellenzék szerdai botrányos viselkedését követő rágalmakra, miszerint törvénytelen volt a szavazás.

A teljes adás megnézhető

ITT

.

Forrás: Echo TV; Fotó: Echo TV

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.