Pesti Srácok

Megfoszthatók állampolgárságuktól a dzsihadisták oldalán harcoló britek

Megfoszthatók állampolgárságuktól a dzsihadisták oldalán harcoló britek

A londoni felsőbíróság ítélete szerint megfoszthatók brit állampolgárságuktól azok, akik csatlakoztak az Iszlám Állam terrorista szervezethez. A bíróság erről szóló, precedensértékű ítéletét a The Daily Telegraph című brit lap ismertette csütörtökön.

A felsőbíróságon egy olyan férfi nyújtott be fellebbezést, akinek Ashraf Mahmud Islam nevű, huszonkét éves fiát belügyminiszterként Amber Rudd fosztotta meg brit állampolgárságától. Az apa azt akarta elérni, hogy fia, aki tizennyolc évesen csatlakozott a dzsihadistákhoz és jelenleg egy kurdok által ellenőrzött katonai börtönben van Szíriában, visszatérhessen az Egyesült Királyságba, és ott álljon bíróság elé, elkerülve ezáltal, hogy halálbüntetést szabjanak ki rá. A felsőbíróság szerdán elutasította a keresetet; a döntés szakértők szerint precedenst teremthet az Iszlám Állam terrorista szervezet más brit harcosaira és a terroristák brit menyasszonyaira nézve, akiket szintén az állampolgárságuk elvesztése fenyeget.

Az utóbbi idők legismertebb brit vonatkozású esete Shamima Begum ügye volt. A fiatal nőt, aki szintén az Iszlám Állam oldalán állt, azért tudták megfosztani brit állampolgárságától, mert jogosult volt a bangladesi útlevélre is. A brit jogszabályok értelmében az állampolgárságot csak kettős nemzetiségű emberektől és abban az esetben lehet megvonni, ha kockázatot jelentenek a nemzetbiztonságra, hontalanná azonban nem lehet tenni senkit az állampolgárság megfosztásával.

Ashraf Mahmud Islam ügyében a felsőbíróság hangsúlyozta: a fiatal férfi csakis magának köszönheti, hogy halálbüntetés várhat rá, ő döntött úgy, hogy Szíriába megy és csatlakozik a dzsihadistákhoz. Nem azért van veszélyben a harcok dúlta Szíriában, mert a belügyminiszter megfosztotta brit állampolgárságától, hanem azért, mert részt vett az Iszlám Állam által elkövetett cselekedetekben – fejtették ki a döntés indokolásában. A bíróság rámutatott továbbá, hogy a londoni születésű Ashraf Mahmud Islam jó körülmények között élt ügyvéd apjával és az anyjával. A fiatal férfi Bangladesben, Dakkában tanult jogot, amikor 2015 áprilisában eltűnt, majd Szíriába utazott, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, családja azonban csak egy hónappal később szerzett erről tudomást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."