Pesti Srácok

Sajtóklub: Donáth zaklatási botrányára miért nem kapta fel a fejét a #metoo-mozgalom? (VIDEÓ)

A volt szocialista lelkész Donáth László zaklatási botrányától, a #metoo-mozgalom kettős mércéjéről is szó volt hétfőn a Hír TV Sajtóklub című adásában, ahol a vendégek az erősödő homoszexuális propagandáról is véleményt mondtak, amely elsősorban a fiatalokat célozza. Kitértek továbbá Ferenc pápa azon javaslatára is, hogy az elnéptelenedő európai városokat migránsok betelepítésével virágoztassák fel. Előkerült továbbá, hogy az Index.hu újságíróit betalálhatta a GMO-lobbi, mivel újabban a globális felmelegedésre hivatkozva kampányolnak a génferdített élelmiszerek elterjesztése mellett.

A Hír TV Sajtóklub című műsorában Huth Gergely műsorvezető moderálásával véleményezték a stúdióba hívott vendégek – Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, valamint Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata újságírója – az aktuális sajtóhíreket. A műsor elején Huth Gergely a momentumos Donáth Anna egyik két hónappal ezelőtti idézetét olvasta fel, amelyben a szélsőliberális politikusnő éles szavakkal kelt ki a szexuális zaklatások ellen; a műsorvezető ezzel állította szembe az EP-képviselő apjának, a volt szocialista lelkész, Donáth László zaklatási botrányát. Mint Huth Gergely megjegyezte, kettős mérce mutatkozik még a #metoo-mozgalom köreiben is, hiszen nem hallani a heves tiltakozásokat. A témára reagálva Stefka István arról beszélt, hogy ez véleménye szerint durva ügy; úgy vélte, ebben az esetben kiszolgáltatott emberek lázadtak fel egy lelkész, nevezeten Donáth László ellen, aki egy ilyen szeretetotthonban élet-halál ura lehet. Hozzátette:

Úgy vélte:

PestiSracok facebook image

Alföldi Róbert hívei azt szeretnék, ha Vésey László rokkant és homoszexuális lenne

A műsor további részében Huth Gergely többek között arról is beszélt: véleménye szerint van arra megrendelés, hogy folyamatosan tiltakozások legyenek Magyarországon, ugyanakkor elvetették a sulykot, amikor Vésey Kovács László szerencsétlen megfogalmazására egy újabb melegfelvonulást szerveztek. Bencsik András a botrányt kirobbantó Coca-Cola-plakátok megjelenése kapcsán hozzátette: intenzív és sajnálatosan egyre sikeresebb homoszexuális propaganda zajlik, amely elsődlegesen a naív fiatalokat célozza meg. Szentesi Zöldi László úgy vélte, elképesztő, hogy Vésey Kovács László mondataitól hangos a nyugati sajtó; a Guardian a tüntetésen megjelent alig száz ember hangját erősítette fel, miközben több érzékeny, akár háborúhoz is vezető feszültséggóc is jelen van a világban.

Ferenc pápa kreativitást kér Európától, hogy a migránsok elfoglalhassák a kiürülő városokat

Huth Gergely kitért Ferenc pápának a La Stampában nemrégiben megjelent interjújára, amelynek egyes részeivel akár egyet is lehetne érteni, különösen a nemzeti gondolkodás terén, ugyanakkor Európa nyitottságának fontosságát hangsúlyozta, és azt javasolta, hogy az elnéptelenedő európai városokat betelepített migránsokkal virágoztassák fel. Bencsik András az eset kapcsán úgy fogalmazott: véleménye szerint szívfájdító és felháborító, hogy a katolikus világ első embere a migránsokban látja Európa gazdadági és népesedési problémáinak megoldását, ugyanakkor elítéli azokat a politikusokat, akik a nemzetük védelméért küzdenek.

A műsorban továbbá szóba kerül, hogy az Index.hu újságíróit betalálhatta a GMO-lobbi, és újabban a globális felmelegedésre hivatkozva kampányolnak a génferdített élelmiszerek elterjesztése mellett.

Forrás/fotó/videó: hírtv.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.