Pesti Srácok

Johnson: Nem lesz újabb halasztás

Johnson: Nem lesz újabb halasztás

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elképzelhetetlen a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének (Brexit) további halasztása. A kormányzó brit Konzervatív Párt kedden elvesztette eddigi egyfős parlamenti többségét, miután egy képviselő távozott a frakcióból.

Johnson, aki kedd délután, a nyári szünet utáni első ülésnapon tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a hét vezető ipari hatalom (G7) legutóbbi csúcsértekezletéről, kijelentette: a találkozón is egyértelművé tette, hogy a brit kormány megállapodással szeretne távozni az Európai Unióból. Hozzátette ugyanakkor: a G7-csúcs résztvevőivel közölte azt is, hogy a London által szorgalmazott új Brexit-megállapodásban nem szerepelhet az a tartalékmegoldás – backstop –, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza. Johnson felszólalásával egy időben jelentették be, hogy Philip Lee egykori igazságügyi államtitkár kilépett a konzervatív frakcióból, és átült a Brexitet ellenző Liberális Demokratákhoz. A Konzervatív Párt így többség nélkül maradt az alsóházban.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.