Pesti Srácok

A tűzszünet ellenére tovább dörögnek az ágyúk Észak-Szíriában

A tűzszünet ellenére tovább dörögnek az ágyúk Észak-Szíriában

Szórványos ágyúzás folyt pénteken az északkelet-szíriai Rász el-Ajn településnél, egy nappal azt követően, hogy Törökország és az Egyesült Államok ötnapos tűzszünetben állapodott meg. Az OSDH értesülése szerint a török erők a települést lövik, illetve a város kórházát, ahol sok sebesültet látnak el.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns aktivistahálózat beszámolója szerint a térség péntek reggel tüzérségi és kézi fegyverektől volt hangos, míg más területeken viszonylagos csend volt. A folytatódó harcok hírét megerősítették a szíriai határ túloldalán, a török Ceylanpinarban, ahol arról számoltak be, hogy Rász el-Ajn egyes részeiből ágyúdörej hallatszott, a területen pedig füstoszlop emelkedett a magasba.

Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön azt mondta, hogy Törökország 120 órára felfüggeszti észak-szíriai offenzíváját azért, hogy a szíriai kurd fegyveresek visszavonuljanak a török haderő által kialakítandó, úgynevezett "biztonsági övezetből". A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet, amelynek gerincét az YPG kurd milícia adja, azt közölte, hogy elfogadta a tűzszünetet, ami csütörtök este 22 órakor lépett hatályba. A szervezet reményét fejezte ki, hogy a török haderő tartja magát a megállapodáshoz. A Reuters jelentésében azt írta, hogy Törökország a tűzszünettel eléri mindazokat a célokat, amelyeket még a hadművelet kezdetekor, október 9-én meghirdetett. Ennek értelmében a török haderő a határ mentén 30 kilométernél szélesebb sávot von ellenőrzése alá Szíriában, miközben az Egyesült Államokkal korábban szövetséges kurd milíciának ki kell onnan vonulnia. Egyelőre nem világos, hogy az SDF mennyiben tesz eleget a megállapodásban foglaltaknak azon a területen, amelyet korábban felügyelt az Egyesült Államok katonai támogatásával.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő a hadművelet meghirdetésekor azt mondta: a támadás az Iszlám Állam dzsihadista szervezete és az YPG ellen irányul. Ez utóbbi szervezetet Törökország azzal a törvényen kívül helyezett szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) társítja, amely felkelést folytat a törökországi kurd autonómia kialakításáért. Az Egyesült Államok ugyanakkor az YPG-re támaszkodott, hogy segítsen legyőzni az Iszlám Államot, és most Washingtont az a vád éri, hogy cserbenhagyta korábbi szövetségesét.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.