Pesti Srácok

Hadházyék szabadon tájékozódhattak ma az EMMI-ben

null

Teljesen szabadon beléphetett az EMMI-be Hadházy Ákos és Szél Bernadett. Senki nem állta el az ellenzéki képviselők útját a minisztériumban, sőt, államtitkári szinten is fogadták az előzetes egyeztetés nélkül érkezőket – írja közleményében az EMMI.

Az egyes sajtóorgánumokban megjelentekkel ellentétben egyetlen pillanatra sem tartóztatták fel a biztonságiak az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületébe belépő ellenzéki képviselőket. A képviselők háborítatlanul mozoghattak az épületben. Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára hétfőtől három napon keresztül az EU Oktatási Főigazgatók Találkozóján és a PISA and Beyond konferencián vesz részt, ezért nem tudta fogadni az előzetes bejelentkezés nélkül érkező ellenzéki országgyűlési képviselőket, és ezért nem mehettek be Hadházy Ákosék az államtitkár üres szobájába. Helyette azonban Madarász Hedvig főosztályvezető – megszakítva az épp általa tartott értekezletet – válaszolt az ellenzéki képviselők kérdésére. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár is fogadta Hadházy Ákosékat, annak ellenére, hogy vele sem egyeztettek előzetesen időpontot. Az EMMI egyetlen vezetője sem zárkózik el a jövőben sem a párbeszédtől, a kérdezésnek azonban számos kulturált formája áll az ellenzéki képviselők rendelkezésére – áll a közleményben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.