Pesti Srácok

Radikálisan csökkent az egészségtelen élelmiszerek mennyisége

Radikálisan csökkent az egészségtelen élelmiszerek mennyisége

Magyarország 2019-ben radikálisan csökkentette a szív- és érrendszeri betegségekben jelentős szerepet játszó transzzsírsavak mennyiségét az élelmiszerekben, ezzel követendő példává vált az uniós tagállamoknak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.

A tárca közleményében aláhúzta: az új egészségkultúra program egyik fontos eleme az életmódváltás, ami nemcsak intenzívebb felvilágosító munkával ösztönözhető, de olyan rendeletekkel is, amelyeknek köszönhetően az élelmiszergyártók egészségesebb termékeket kínálnak. Emlékeztettek: öt éve lépett hatályba Magyarországon az a rendelet, amelynek célja a növényi olajok hidrogénezése (keményítése) során keletkező ipari transzzsírsavak (TFA) mennyiségének csökkentése az élelmiszerekben, a túlzott TFA-bevitel ugyanis bizonyítottan növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Az Emmi és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) együttműködése részeként az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) elemzése kimutatta, hogy az egységes szabályozásnak köszönhetően drasztikusan, 20 százalékról 2 százalékra csökkent a magas transzzsírsav-tartalmú élelmiszerek száma, és ezzel párhuzamosan a lakosság becsült TFA-bevitele is – olvasható a közleményben.

A minisztérium kitért arra is, hogy az OGYÉI azt is felmérte, mivel helyettesítették a hazai élelmiszergyártók a kedvezőtlen élettani hatású transzzsírsavakat. Az 57 vizsgált termék – egy kivétellel – a rendeleti határértékeknek megfelelő mennyiségben tartalmazott transzzsírsavakat, ugyanakkor az is kiderült, hogy az élelmiszergyártók a termékek 61 százalékánál az élettanilag szintén kedvezőtlen hatású, bár kisebb egészségügyi kockázatú zsírokkal helyettesítették a transzzsírsavakat. A tárca szerint a gyártók úgy tehetnek többet a fogyasztók egészségéért, ha nagyobb arányban használják a kedvező hatású, egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat. Ezen élelmiszerek azonosítását pedig egy, a feldolgozott élelmiszerek főbb tápanyagadatait követni képes objektív élelmiszer-monitorozó rendszer kialakítása támogathatja – tették hozzá.

Az Emmi azt javasolja a lakosságnak, hogy a lehető legritkábban fogyasszanak magas zsírtartalmú feldolgozott élelmiszereket, például édes kekszeket, nápolyit, cukrászsüteményeket, alacsony kakaótartalmú bevonómasszás édességeket. Megjegyezték továbbá azt is, hogy az Európai Unióban 2021-től érvénybe lépő rendelet is a magyar szabályozásban foglalt határértéket állapítja meg a transzzsírsavak területén.

Forrás: MTI; Fotó: utajovobe.eu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.