Pesti Srácok

A felsőoktatás és a klinikai központok felkészültek a koronavírus elleni fellépésre

null

A felsőoktatás, a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Schanda Tamás elmondta, hogy az egyetemek – többek között – a magyar mellett angol, német és kínai nyelvű információs anyagok útján tájékoztatják polgáraikat a fertőzés jellemző tüneteiről, és kérdőívek segítségével szűrik ki azokat a hallgatókat, akik esetében magasabb a fertőzés kockázata. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a félelmek ugyan nem alaptalanok, ám pánikra nincs ok.

– hangsúlyozta. Ennek keretében – folytatta – a felsőoktatásért felelős innovációs tárca folyamatos egyeztetést folytat az egyetemekkel, különösen a klinikákat is működtető orvosképző intézményekkel.

PestiSracok facebook image

– mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a felsőoktatási intézmények kapcsolatot tartanak a szakhatóságokkal.

Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a koronavírus mellett egy másik, a "pánikkeltési járvány" is megjelent a világban.

– tette hozzá az államtitkár. Az egyetemi hálózat hatékonyságának jellemzésére említette, hogy a Vuhanból hazaérkező házaspár egyik tagja megfázásos tüneteket mutatott, ám a Közép-Európában egyedülálló pécsi egyetemi víruslaborban 3 órán belül megállapították, hogy nincs koronavírus-fertőzés. Arról is beszámolt: a tisztifőorvossal folytatott megbeszélése során felmerült, hogy amennyiben szükséges, a határállomásokon egyetemi hallgatók is segíthetnek a fertőzöttek kiszűrésében, kézi hőméréssel. Bódis József végül hangsúlyozta, hogy a rövid távú teendők mellett hosszú távú feladat egy vakcina kifejlesztése.

– mondta az államtitkár. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy 2772 kínai hallgató tanul a magyar felsőoktatási intézményekben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.