Pesti Srácok

Halálos áldozatai is vannak a törökországi földrengésnek

null

Közepesen erős, 5,9-es fokozatú földrengés rázott meg néhány, az iráni határ közelében lévő török falut vasárnap reggel, legalább hét halálos áldozatot követelve. Süleyman Soylu török belügyminiszter arról számolt be, hogy számos ház összeomlott, s a rengésben négy felnőtt és három gyerek vesztette életét. Többen a romok alatt rekedtek. A rengés epicentruma az északnyugat-iráni Hoj városától délnyugatra, az iráni-török határ térségében volt.


Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, a földmozgás miatt a török oldalon, a keleti Van tartomány Baskale körzetében néhány apró településen károk keletkeztek, köztük Kaskol, Güvendik, Özpinar és Gelenler falvakban. Gelenlerben, amely csak négy kilométerre található az iráni határtól, több vályogház összedőlt. A török katasztrófavédelem egységeket küldött a térségbe.


Süleyman Soylu török belügyminiszterarról számolt be, hogy számos ház összeomlott, s a rengésben négy felnőtt és három gyerek vesztette életét. Többen a romok alatt rekedtek - tette hozzá.
Török televíziós híradásokban látni lehetett, ahogy emberek ásókkal kutatnak a romok között. A felvételeken leomlott házfalakat, utakon keletkezett hasadékokat és a házakból kimenekült embereket lehetett látni a havas tájon.
Baskale körzet határmenti része gyéren lakott vidék. Az érintett falvak egy kétezer méternél is magasabban húzódó völgyben fekszenek, néhol háromezer métereset is meghaladó hegyekkel körbevéve.
Iráni tisztségviselők közben az állami televízióban arról tájékoztattak, hogy mentőcsapatokat küldtek a török határ mellett fekvő Nyugat-Azerbajdzsán tartományba.
Az iráni mentőszolgálat szóvivője, Modzstaba Haledi elmondta, hogy 25-en sérültek meg a földrengésben, közülük hét embert kórházba kellett szállítani. A földmozgás négy faluban okozott korlátozott anyagi károkat.
Egy helyi tisztségviselő szerint több településen érezték a rengést, köztük Hoj, Urmia és Szalmász nagyvárosokban.


Forrás: MTI/fotó: AFP / Anadolu Agency

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.