Pesti Srácok

Ismét gázolajat öntöttek az újszülöttek után ültetett fák tövére Zamárdiban

Ismét gázolajat öntöttek az újszülöttek után ültetett fák tövére Zamárdiban

Gázolajat öntött Zamárdi egyik parkjában több tucat fa tövébe egy ismeretlen; a település polgármestere környezetkárosítás miatt szerdán feljelentést tett.

Csákovics Gyula (független) polgármester elmondta: szakértővel is bevizsgáltatták az Újszülöttek ligetének nevezett, mintegy 400 négyzetméteres, a Balatonhoz közeli területet; a szakember a talajmintákból a kőolajszármazékok megengedett határértékének harmincnégyszeresét mutatta ki. A polgármester beszámolt arról is, hogy öt évvel ezelőtt már előfordult hasonló eset az akkor még csak pár éve kialakított Újszülöttek ligetében, ahová minden zamárdi újszülöttnek ültetnek egy-egy fát. A növényeket megrongálták, és akkor is gázolajat is öntöttek a fák tövébe. Teljes talajcserét kellett végrehajtani, majd új fákat ültettek. Az elmúlt hónapokban ismét arra lettek figyelmesek, hogy pusztulni kezdett a park növényzete, ezért kezdeményezett az önkormányzat talajvizsgálatot.

– mondta Csákovics Gyula. Hozzátette: újra kicserélik a talajt, pótolják a gyerekek fáit, és bekamerázzák a területet.

PestiSracok facebook image

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság környezetkárosítás miatt indított az ügyben eljárást.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

Ajánljuk még