Pesti Srácok

A koronavírus tüneteitől szenved a brit miniszterelnök főtanácsadója is

null

Dominic Cummings, a brit miniszterelnök politikai főtanácsadója is karanténba vonult hétfőn, miután a koronavírus-fertőzés tünetei kezdtek mutatkozni nála a múlt hét végén - erősítette meg a brit kormányfői hivatal a Daily Mail értesülését a sajtóértesülések szerint a "nyájimmunitást" támogató politikusról. Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Matt Hanckock egészségügyi miniszter és Chris Whitty angliai tisztifőovos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója szintén elkapta a vírust. Dominic Cummingsról a múlt héten azt írta a The Telegraph című napilap, hogy kezdetben a "nyájimmunitást" támogatta, vagyis úgy gondolta, Nagy-Britanniában hagyni kell, hogy az emberek tömegesen elkapják az új koronavírust, hogy így váljanak ellenállóvá a betegséggel szemben.

Így fogalmazott a lap forrásai szerint a kormányfő tanácsadója egy magánbeszélgetés során.

PestiSracok facebook image

A Downing Street vasárnap cáfolta, hogy Cumming a nyájimmunitást pártolta volna mint követendő stratégiát a koronavírus-járvánnyal szemben, és a The Telegraph cikkét rágalmazással felérő kitalációnak nevezte.

Boris Johnson a múlt héten számos találkozón vett részt, szerdán kérdésekre válaszolt a parlamentben, és több képviselővel is beszélgetett. Alister Jack Skócia-ügyi miniszter, aki Johnson mellett ült a szerdai ülésen, bejelentette szombaton, hogy karanténba vonul, miután belázasodott és köhögni kezdett. Nagy-Britanniában 1228 fertőzött halt meg eddig. A koronavírusos esetek száma meghaladja a 19 500-at.

Forrás: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.