Pesti Srácok

Ferenc pápa arra buzdítja a papokat, hogy látogassák meg a koronavírussal fertőzött betegeket

Ferenc pápa arra buzdítja a papokat, hogy látogassák meg a koronavírussal fertőzött betegeket

Ferenc pápa keddi reggeli vatikáni miséjén azt kérte a papoktól, hogy „legyenek bátrak”, és látogassák meg az új koronavírussal megfertőződött betegeket.

– mondta. Ferenc pápa hétfő reggeli miséjét is a koronavírus érintettjeinek ajánlotta. A vatikáni Szent Péter téren, szemben az ilyenkor megszokottal, kedden alig lézengett valaki. A Vatikán területén pénteken megszigorították az óvintézkedéseket azt követően, hogy az államban diagnosztizáltak egy fertőzöttet, további négy személyt pedig karantén alá helyeztek megfigyelésre. A 83 éves Ferenc pápa programjait, találkozóit minimálisra csökkentették. Az egyházfő vasárnap déli beszédét és az ezt követő Úrangyala imádságot (Angelus) a pápai lakosztály könyvtárszobájában mondta el, a reggeli miséket pedig hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakosztályaként ismert Szent Márta-házban. A szerdai általános audiencián sem lesz majd jelen a Szent Péter téren, egyenes internetes közvetítéssel mond beszédet.

Forrás: MTI, fotó: MTI

PestiSracok facebook image