Pesti Srácok

Istenre és a Szovjetunióra is hivatkozik a Putyin által benyújtott alkotmánymódosítási javaslat

Istenre és a Szovjetunióra is hivatkozik a Putyin által benyújtott alkotmánymódosítási javaslat

Az istenhitre és Oroszországra, mint a Szovjetunió jogutódjára is hivatkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök alkotmánymódosítási indítványaiban – közölte Vjacseszlav Vologyin az orosz parlament alsóházának elnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn, Moszkvában.

Putyin az alkotmánymódosítási javaslatok beadásának utolsó napján juttatta el a házelnökhöz a 24 oldalon tárgyalt indítványait. A változtatásokról az állami duma (alsóház) március 10-én szavaz majd második olvasatban.

– idézte Vologyin a Putyin által javasolt szöveget. A házelnök hangsúlyozta, hogy az indítványozott alaptörvény-változtatás "a Szovjetuniónak az Oroszországi Föderáció keretein belüli jogutódlásáról" szól, társadalmi igényt kielégítve. Közölte, hogy Putyin javaslatai megtiltanák az ország területeinek elidegenítését célzó tetteket és felhívásokat.

PestiSracok facebook image

Az elnöki javaslat szerint a gyermekeket kell megnevezni az ország legfontosabb kincsének, a házasság fogalmát pedig egy férfi és egy nő szövetségeként kell meghatározni. Putyin megerősítené az orosz nyelv hivatalos használatát az állam területén, de a köztársaságoknak megengedné, hogy nemzeti nyelveiknek az orosszal egyenrangú államnyelvi státust adjanak. Putyin indítványai az államépítési és törvényhozási bizottsághoz kerülnek. Az elnök által először január 15-én megemlített, eredetileg az alaptörvény 22 cikkét érintő módosítási csomag az orosz alkotmány prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak kölcsönös viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.

Megfigyelők szerint a változtatások lehetőséget nyújtanak majd arra, hogy a hivatalban lévő államfő valamilyen formában hatalmon maradhasson azt követően is, hogy 2024-ben lejár a negyedik elnöki mandátuma. Az alkotmánymódosításról várhatóan április 22-én országos szavazást fognak tartani.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?