Pesti Srácok

Afrikában a kétszeresére nőhet a malária okozta halálesetek száma

null

Afrikában az idén a kétszeresére nőhet, és elérheti a 769 ezres számot a maláriában elhunytak száma – figyelmeztetett csütörtöki tájékoztatójában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) területileg illetékes igazgatója, hozzátéve: a nagyarányú növekedés oka, hogy a malária felszámolására irányuló erőfeszítéseket félbeszakította a koronavírus terjedése a kontinensen.

Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója Nairobiban arra kért minden országot, hogy továbbra is fordítson figyelmet a malária megelőzésére. Mint emlékeztetett, 2018-ban Afrikában 218 millió maláriás megbetegedést észleltek, és 360 ezren meg is haltak. A világ összes maláriás esetének több, mint 90 százaléka afrikai. Moeti összehasonlításul közölte, hogy a földrészen eddig 25 ezer esetben mutatták ki a koronavírust, és 1200-an haltak meg. A 769 ezres maláriás halálesetet a legrosszabb forgatókönyvként említette. Az igazgató Benint, a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Sierra Leonét és Csádot jelölte meg példaként a malária ellen küzdő országok számára.

Közben a malária elleni gyógyszerek koronavírusra való alkalmazásával kapcsolatban az Európai Unió gyógyszerfelügyelete arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy súlyos mellékhatásokkal járhat a malária ellen kifejlesztett gyógyszerek alkalmazása a koronavírus-fertőzés ellen. Erre kísérletek folynak egyebek között a klorokinnal és a hidroxi-klorokinnal, amelyek azonban szívritmuszavarokat okozhatnak, különösen akkor, ha más gyógyszerekkel együtt alkalmazzák őket; károsíthatják a májat és a vesét is. A klinikai adatokból nagyon kevés van, és azokból sem lehet megalapozott következtetést levonni. Ezeknek a gyógyszereknek a jótékony hatása még nincs bebizonyítva a SARS-COV-2 koronavírussal szemben – hívta fel a figyelmet jelentésében a felügyelet.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.