Pesti Srácok

150 ezer aláírást gyűjtött az RMDSZ a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez

null

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közel 150 ezer, papíron gyűjtött aláírást adott át a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására – számolt be csütörtökön az SZNT sajtószolgálata. A SZNT közlése szerint az általa ellenőrizhető támogató aláírások száma 412 ezerre nőtt, az aláírásgyűjtő partnerektől kapott információk szerint pedig meghaladta a félmilliót.

Az SZNT közleményben köszönetet mondott az aláírásokért a szervezőknek, önkénteseknek és aláíróknak egyaránt. Megállapította ugyanakkor, hogy a járványhelyzet miatt csak háromnegyed részben teljesült az RMDSZ által korábban vállalt 200-220 ezer aláírás összegyűjtése. A SZNT közlése szerint az általa ellenőrizhető támogató aláírások száma 412 ezerre nőtt, az aláírásgyűjtő partnerektől kapott információk szerint pedig meghaladta a félmilliót. A tanács azt is hozzátette, hogy az aláírások száma Romániában, Magyarországon és Szlovákiában meghaladta az EU által támasztott küszöbértéket.

– fogalmaz az SZNT közleménye. A tanács emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezők beadványban kérték az Európai Bizottságot a május 7-i határidő meghosszabbítására, átütemezésére. Hozzátette: a beadványra még nem érkezett válasz.

PestiSracok facebook image

A tanács arra buzdította híveit, hogy a www.nemzetiregiok.eu címen írják alá a polgári kezdeményezést, és népszerűsítsék a lehetőséget.

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.