Pesti Srácok

ENSZ: Megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma a világon

null
New York, 2019. szeptember 23. Az ENSZ New York-i székháza 2019. szeptember 23-án. Ezen a napon megkezdődött az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó csúcsértekezlete, amelyen 66 állam- és kormányfő - köztük Áder János köztársasági elnök - vesz részt. MTI/Bruzák Noémi

A koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma világon, ha a kormányok és a magánszektor nem avatkozik közbe - figyelmeztetett az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) kedden.

- jelentette ki David Beasley, a WFP vezérigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt. Mint mondta, "minden este 821 millió ember hajtja éhesen álomra fejét világszerte", további 135 millió ember esetében "az éhínség válságos szintet vagy még ennél is rosszabbat ért el". A WFP elemzése szerint az idei év végéig további 130 millió ember sodródhat az éhínség szélére a pandémia következtében - tette hozzá.

Beasley emlékeztetett: már a koronavírus-járvány előtt figyelmeztette a világ vezetőit, hogy "2020-ban a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius válsággal szembesülhetnek" a fegyveres konfliktusok, afrikai sáskajárások, és a gyakoribbá váló természeti csapások, illetve gazdasági válságok miatt. Hangsúlyozta, hogy bibliai méretű éhínségekkel szembesülhetnek mintegy három tucat országban néhány hónapon belül, ha most nem készülnek fel és cselekszenek, biztosítva a segítséghez szükséges anyagi forrásokat és a kereskedelem zavartalanságát.

PestiSracok facebook image

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzése szerint a világgazdaság 3 százalékkal zsugorodhat az idén, ami az 1930-as évek gazdasági világválsága óta nem látott visszaesés lehet. A római székhelyű WFP 1,9 milliárd dollár (622 milliárd forint) adományfelhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy három hónapra elegendő élelmiszersegélyt halmozhasson fel. A WFP egyik tisztségviselője elmondta, hogy a szervezet kezdeményezni fogja, hogy idei költségvetését megemeljék 10-12 milliárd dollárra a tavalyi 8,3 milliárd dollárhoz képest.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.