Pesti Srácok

Erdő Péter: A világjárvány arra tanít, hogy felelősek vagyunk egymásért

null

A világjárvány a nemzedékek közötti szolidaritásra és arra tanít, hogy felelősek vagyunk egymásért – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek húsvét alkalmából.

Erdő Péter arról beszélt: a járvány pozitív hozadéka lehet, hogy "tudatosodik bennünk a saját gyengeségünk", hogy az "életünk nem csak a mi döntéseinktől és cselekedeteinktől függ"; "megéljük, hogy az emberiség része a világmindenségnek."

– mondta.

PestiSracok facebook image

– mondta, példaként említve az egészségügyi dolgozókat, a takarítókat és a bolti eladókat. Erdő Péter kitért arra is: azt tapasztalja, hogy a járványhelyzetben nőtt a nemzedékek közötti szolidaritás. Elmondta: a Katolikus Karitász önkéntesei között szép számmal vannak nyugdíjas korúak, akiket most védeni kell, ezért a plébániákon külön kérték a fiatalokat, hogy vállaljanak több munkát. Ezt meg is teszik, segítenek az időseknek bevásárolni, ételt vinni. Emellett sok komoly szervezést igénylő munkát is elvégeznek, például fertőtlenítőszereket, védőfelszereléseket szállítanak – nemcsak egyházi fenntartású – szociális otthonokba, idősotthonokba. A bíboros kiemelte: az idei húsvét a koronavírus-járvány miatt egészen sajátos lesz. A templomok ugyan továbbra is nyitva vannak, de nyilvános szentmisét, szertartást nem tartanak, a papok hívek nélküli, magánmiséket mondanak. Ugyanakkor a templomi együttlétek elmaradásával párhuzamosan érzékelhetően nőtt az emberekben az igény a közösség másfajta megélésére, például a közösségi médiában. A korábban természetesnek vett templomi együttlétek sokaknak hiányoznak, ezért a plébániák igyekeznek – olykor amatőr módon – a virtuális térben kínálni a híveknek különböző lelki programokat. A járvány tehát esélyt ad arra, hogy az egyház megtanulja jobban használni a modern kommunikáció eszközeit. A bíboros megjegyezte: nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez, és megtanultak rendszeresen élni a korábban kevesebbet használt lehetőségekkel, eszközökkel. Példaként megemlítette, hogy a Magyar Kurír katolikus internetes újság olvasóinak száma az ötszörösére nőtt az elmúlt időszakban. Fontosnak nevezte, hogy amikor a templom nyitva van, a híveknek lehetőségük adódik az oltáriszentség előtt imádkozni, sőt, egyszer-egyszer gyónásra és áldozásra is, természetesen szigorú higiéniai szabályok betartásával. Sok rendkívüli szabály lépett életbe, ugyanakkor ez a helyzet nem teljesen új, hiszen a nyugati világ és az egyház számos világjárványt élt már túl.

– mondta, hozzátéve, hogy ő maga is őriz két ilyen gyűjteményt, az egyik 1635-ből, Firenzéből való, a másikat Budán adták ki 1739-ben. Az Apostoli Szentszék most is különleges szabályokat alkotott, de megvan a helyi egyházak és püspökök felelőssége is, hiszen a helyzet nem teljesen azonos a különböző országokban. Erdő Péter azt mondta, nem tart attól, hogy az emberek a járvány alatt elszoknak a templomba járástól, hiszen ez "nem pusztán szokás kérdése", ennél sokkal "mélyebb dolog a hitünk gyakorlása". Hozzátette: a járványok elmúltával általában "egyfajta hálaadási időszak szokott következni"; erről tanúskodnak Európa-szerte a Szentháromság-oszlopok, amilyen a Mátyás-templom előtt is áll, vagy a fogadalmi templomok, szobrok.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.