Pesti Srácok

Ingyenes életmód tanácsadást indít a karantén idejére a Magyar Alvás Szövetség

Ingyenes életmód tanácsadást indít a karantén idejére a Magyar Alvás Szövetség

Az alváslét az egészséges életmód alapja, amelynek minőségére minden körülmények között, így a lakáskarantén-helyzetben is oda kell figyelnünk. Ha kibillenünk a korábban megszokott életritmusunkból, az úgynevezett cirkadián ritmusunk megsérül, akkor azt észre kell vennünk és helyre kell állítanunk. Felelősséggel tartozunk magunkért, a hálótársunk, a gyermekünk, a szüleink, a családunk jó alvásáért is – írta szerdai közleményében a Magyar Alvás Szövetség.

A Magyar Alvás Szövetség ingyenes, alvással kapcsolatos életmód online tanácsadást indít szerdától hétköznaponként 17–18 óráig, a Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ közvetítésével. Az alvás-tanácsadás Pálffi Brigitta alvásterapeuta vezetésével a megfelelő életmód fenntartásában, alakításában kíván segítséget nyújtani az érdeklődőknek. A szolgáltatás nem helyettesíti azonban az alvászavarok és az alvásbetegségek gyógyítását, amely alvásorvos, szomnológus és más egészségügyi szakemberek feladata – hívták fel a figyelmet a szakemberek. Az ingyenes alvás életmód online tanácsadásra hétköznaponként 17-18 óráig kerül sor: https://www.facebook.com/orvosikozpont; e-mail: [email protected].

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.