Pesti Srácok

Négyszázezer forintért vásárolt és prostitúcióra kényszerített két fiatal lányt egy győri nő

Négyszázezer forintért vásárolt és prostitúcióra kényszerített két fiatal lányt egy győri nő

Vádat emeltek Győrben három ember ellen emberkereskedelem miatt, kettőt közülük prostitúció elősegítésével is vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. A vád szerint az egyik férfi vádlott azzal az indokkal csalta Győrbe a két nőt 2018 tavaszán az ország keleti részéből, hogy háztartást kellene vezetniük. Ehelyett azonban fejenként kétszázezer forintért "eladta" őket egy nőnek. aki prostitúcióra kényszerítette a fiatal lányokat.

Takács Péter főügyész hétfői tájékoztatása szerint a két nőt az egyik férfi vádlott azzal az indokkal csalta Győrbe 2018 tavaszán az ország keleti részéből, hogy háztartást kellene vezetniük. Ehelyett azonban fejenként kétszázezer forintért "eladta" őket egy nőnek. A vevő abból élt, hogy két győri lakásának szobáit napi tízezer forintért kiadta prostitúció céljára.

Sikerült elmenekülniük

A kiszolgáltatott helyzetben lévő, korábban intézetben nevelkedő sértettekkel - akik közül az egyik akkor még kiskorú volt - másnap közölték, hogy le kell dolgozniuk az árukat. A nő és az élettársa megfenyegette a lányokat, hogy ha nem teljesítik a követelésüket, Budapestre viszik őket, ahol még keményebb körülmények közé kerülnek majd. A lányokról a nő fotókat készített, amelyeket az élettársa hirdetési oldalakon jelentetett meg. A vádlottak a prostitúcióból származó jövedelmet elvették a lányoktól, és bezárva tartották őket a lakásban. A sértettek mindenüket hátrahagyva tudtak elmenekülni, miután egy oda érkező prostituált az ajtóban felejtette a kulcsot.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/ fotó: illusztráció