Pesti Srácok

Washington visszavonná a kínai állami távközlési cég amerikai leányvállalatának engedélyét

Washington visszavonná a kínai állami távközlési cég amerikai leányvállalatának engedélyét

Washington visszavonná a kínai állami telekommunikációs cég amerikai leányvállalatának működési engedélyét – derült ki az igazságügyi minisztérium csütörtök este kiadott közleményéből.

A tárca – a belbiztonsági minisztériummal, a Pentagonnal, a külügyminisztériummal és a kereskedelmi tárcával, továbbá az Egyesült Államok kereskedelmi képviseletével közösen – nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva arra szólította fel a Szövetségi Távközlési Bizottságot (FCC), hogy véglegesen vonja vissza a China Telecom Corp. nemzetközi telekommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó engedélyét. Ilyen ügyekben a végső döntés ugyan mindig az FCC kezében van, de a The Wall Street Journal című lap értesülései szerint ha kiberbiztonságról, vagy szélesebb értelemben véve amerikai nemzetbiztonsági megfontolásokról van szó, akkor a bizottság egy vagy több tárca véleményére támaszkodva hozza meg a döntését.

A kínai távközlési cég, amely a Kínai Népköztársaság állami tulajdonú távközlési cégének leányvállalata, amerikai és külföldi célállomások közötti internetes szolgáltatás biztosításával foglalkozik, és 2007 óta van jelen az Egyesült Államok piacán. A China Telecom Kína három nagy telefon- és internetszolgáltatójának egyike, amely világszerte jelen van. Állami tulajdonban van, és az amerikai hatóságok amiatt aggódnak, hogy a cég – a kínai törvényeknek megfelelően – kénytelen eleget tenni a pekingi kormányzat kéréseinek, köztük akár vonalak lehallgatására vagy beszélgetések és levelek rögzítésére vonatkozó kívánalmaknak is.

Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium csütörtök esti közleménye szerint az amerikai kormányzat "nem bízik" abban, hogy a China Telecom "beazonosítja vagy elutasítja a kínai kormányzat által támogatott törvénytelen kéréseket és együttműködik a nyomozó hatóságokkal ezek feltárásában". A közleményben az amerikai minisztériumok leszögezték azt is, hogy a China Telecom tévesen informálta az amerikai tisztségviselőket az Egyesült Államokban gyűjtött adatok tárolási helyéről, megbízhatatlan biztonsági rendszere pedig veszélyt jelent az amerikai érdekekre. Az igazságügyi tárca tíz ilyen – a biztonsági hiányosságokból eredő – esetet idézett fel. Ezek 2010 és 2019 között történtek, és a többi között a Facebook és a Google globális forgalmát, vagy a szövetségi energetikai minisztérium internetes rendszerét akasztották meg. A China Telecom csütörtök este közleményben cáfolta a felhozott kifogásokat, és "példa nélkül állónak" minősítette az amerikai kormányzati lépést.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak közleményükben, leszögezve, hogy a cég többször is "messze a kéréseken túlmenően demonstrálta, hogy működése és ügyfeleinek kiszolgálása megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi normáknak". Tina Pelkey, az FCC szóvivőnője közölte: a hatóság vizsgálja az ügyet.

Tavaly szeptemberben Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője és Tom Cotton republikánus szenátor a kongresszusban fogalmazta meg aggodalmait a China Telecom miatt. A két politikus akkor nemcsak ezt a céget, hanem a China Unicomot is megemlítette, mint olyat, amelynek hozzáférése van az amerikai telefonvonalakhoz, optikai kábelekhez, mobilhálózatokhoz, műholdakhoz, és ily módon akár az amerikai kormányzat, akár egyes amerikai állampolgárok kommunikációját megfigyelheti.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.