Pesti Srácok

Hétfőtől Budapesten is hatályát veszti a kijárási korlátozás

Hétfőtől Budapesten is hatályát veszti a kijárási korlátozás

Hétfőtől Budapesten is hatályát veszti a kijárási korlátozás, de életben maradnak egyes védelmi óvintézkedések - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor rendőr ezredes arra figyelmeztetett: egyes védelmi intézkedések betartása továbbra is nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy ne veszélyeztessük az eddigi eredményeket és megóvjuk saját, illetve honfitársaink életét, egészségét. Így többek között kötelező maszkkal, sállal vagy kendővel eltakarni az arcot az üzletekben, illetve a tömegközlekedésben, továbbá a 65. életévüket betöltöttek továbbra is csak 9 és 12 óra között látogathatják az üzleteket, gyógyszertárakat, drogériákat - mondta az ezredes.

A piacokon a helyi polgármesterek ettől eltérő szabályokat is megállapíthatnak, de biztosítani kell, hogy az idősek ott is elkülönítve vásároljanak - tette hozzá. Lakatos Tibor beszámolt arról is, hogy hétfőn nulla órától valamennyi üzlet, szolgáltató kinyithat és látogatható lesz. A vendéglátóhelyek kerthelyiségeiben, teraszán tartózkodás és a fogyasztás megengedett lesz, de azok belső tereiben továbbra is csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, az üzemeltetőknek a teraszok után a közterület-használati díjat szeptember elsejéig nem kell megfizetniük. Közölte azt is, hogy szintén kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, a szabadtéri múzeumok és az állatkert. Az ezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a védőtávolság betartásáról az üzletek üzemeltetőinek kell gondoskodniuk.

Lakatos Tibor tájékoztatása szerint hétfőtől engedélyezik a polgári házasságkötés és temetés megtartását a másfél méteres védőtávolság betartásával, június 15-e után pedig a szertartások utáni családi rendezvények is megtarthatóak, amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg a kétszáz főt. A fővárosi felsőoktatási intézményekre vonatkozó korlátozások is megszűnnek hétfőtől, a hallgatók megjelenéséről a rektorok döntenek, a diákoknak azonban továbbra is tilos a kollégiumok látogatása - ismertette.

PestiSracok facebook image

Lakatos Tibor szólt arról is, hogy jelenleg minden határátkelőhelyen akadálytalanul halad a kilépő- és belépőforgalom. Hozzátette: szombaton 990 hatósági házi karantént rendeltek el, az érvényben lévő karanténok száma 10 470, a szabályok betartását csaknem 473 ezer alkalommal ellenőrizték. Elmondta, hogy már 745-en regisztráltak a hatósági házi karantént elektronikusan ellenőrző rendszerbe, az aktív felhasználók száma 546, mivel időközben több embernek lejárt a karanténja.

Az alkalmazás egészségügyi kérdőívét 92-en töltötték ki, 4542 távellenőrzést hajtottak végre a programom keresztül és 81 rendőri intézkedésre volt szükség - sorolta. Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, "úgy tűnik", hogy Ausztria negatív koronavírus-teszthez fogja kötni a külföldi állampolgárok beutazását. Szavai szerint azon dolgoznak, hogy az országokkal egyeztetve a viszonosság elve alapján további könnyítéseket vezessenek be a határátlépésben. Szintén kérdésre közölte: az Operatív Törzs a hétfőtől hatályos enyhítések után is folyamatosan figyelemmel kíséri az járványhelyzetet területi szintre is lebontva. A járványhelyzet romlása esetén újra életbe léptethetnek védekezéshez szükséges intézkedéseket - mondta.

Forrás: MTI; Kiemelt kép:budapest.ticketbar.eu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.