Pesti Srácok

Rengeteg műtét marad el világszerte a koronavírus miatt

Rengeteg műtét marad el világszerte a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány miatt elhalasztódhat vagy elmaradhat a világon akár 28 millió nem sürgős műtét, ami rákbetegek esetében akár halálos is lehet – volt olvasható csütörtökön egy tanulmányban, amely a British Journal of Surgery brit sebészeti folyóiratban jelent meg. A tanulmányt orvosok, akadémikusok írták tizenegy országból.

– írta Aneel Bhangu, a Birminghami Egyetem sebészeti klinikájának egyik orvosa, aki oktató is egyúttal. Hozzátette: rák esetében ez elhalálozáshoz is vezethet. A tanulmányt 71 ország 359 kórházának tapasztalatai alapján állították össze annak apropóján, hogy Nagy-Britanniában márciustól 12 hétre felfüggesztették majdnem az összes műtétet. Az orvosok szerint az operációknak valószínűleg a háromnegyedét elhalasztják a világban. Noha a rákos betegek műtétjeit kisebb valószínűséggel halasztják el, ilyenből is lehet 3 millió, mert az anyagi forrásokat át kell irányítani a koronavírus ellen védekezésre – olvasható a tanulmányban. Magyarországon a brit mintával szemben csak azokat a műtéteket halasztották el, amelyeket lehetett.

PestiSracok facebook image

– mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.