Pesti Srácok

FBI: Nem kizárt, hogy az amerikai tüntetéseket külföldről szervezik

FBI: Nem kizárt, hogy az amerikai tüntetéseket külföldről szervezik

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderítsék, milyen szerepet játszottak külföldi politikai tényezők a George Floyd halála után kialakult, idestova egy hónapja tartó amerikai tüntetés- és erőszakhullámban – írja a Daily Mail internetes kiadása.

– fogalmazott az FBI igazgatója, Christopher Wray a Fox Newsnak adott exkluzív interjújában. Wray nem árulta el pontosan, hogy a nyomozás során eddig mely országok esetleges beavatkozásának lehetősége merült fel. Utalásképp azonban megjegyezte, hogy jelenleg az FBI több, mint 2000 olyan aktív üggyel kapcsolatban nyomoz, amelynek hátterében Kínát és annak kommunista vezetését sejtik. Ez a szám pedig 1300 százalékkal magasabb, mint a 10 évvel ezelőtti adatok. Az interjú végén Wray hangsúlyozta, hogy szerinte a Fehér Háznak és a kongresszusnak a törvény teljes szigorával kellene lesújtania az agresszív és erőszakos tüntetőkre, hogy ne tudjanak több szobrot ledönteni. Emellett kiemelte, hogy jó döntésnek tartja Donald Trump amerikai elnök azon rendeletét, amelynek értelmében 10 év börtönt is kaphat, aki szövetségi tulajdonban lévő műemlékeket rongál meg.

Nem tudni, hogy a fenti nyilatkozat abba a sorba illeszthető-e, hogy szópárbajt vívnak az utóbbi időben amerikai és kínai diplomaták. A nyilatkozatháború mögött az ázsiai hatalmi erőegyensúly felborulása állhat; erre utalnak az USA egyes stratégiai lépései. Az egyre magabiztosabbnak látszó Kína külügyminisztere mai nyilatkozatában mindenkit biztosított: Kína a békés fejlődésben érdekelt. Li Csao-sing Kína külügyminisztere elutasította a Pentagon jelentését, miszerint a kínai hadsereg fenyegetést jelentene a régió számára. Az amerikai védelmi minisztérium jelentése Washington nyugtalanságának ad hangot Kína növekvő gazdasági és politikai erejéről, és elsősorban attól fél, hogy az Ázsiában létező hatalmi egyensúly felborulása fenyegeti Tajvant.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.