Pesti Srácok

Kínában április óta nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma

Kínában április óta nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma

Kínában az elmúlt napon 57 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami a legmagasabb szám április 13-a óta - derült ki az országos egészségügyi hatóság vasárnap közölt adataiból. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleménye szerint az újonnan diagnosztizált esetekből 38-an helyben kapták el a vírus okozta Covid-19 betegséget, ezen belül 36-an Pekingben.

A napi fertőzésszám a kínai fővárosban még soha nem volt ilyen magas, amióta a hatóságok közzéteszik a járványadatokat. Egy nappal korábban még csak hat új esetet jelentettek Pekingből, miután tömeges tesztelést kezdtek a város délnyugati, Fengtai kerületében működő Hszinfadi nagybani piac árusai és dolgozói között.

A kerületben "rendkívüli állapotot" vezettek be, s Peking egészében betiltották szombaton az idegenforgalmi és sporteseményeket, a járvány újabb hullámától tartva. Az újonnan azonosított esetekből 19 úgynevezett behurcolt fertőzés volt, közülük 17-en a délnyugati Kuangtung tartományba érkeztek, részben a tengerentúlról.

A kínai illetékesek kilenc új tünetmentes esetről is beszámoltak, halálesetet pedig egyet sem jelentettek június 13-ra vonatkozóan. A tünetmentes fertőzötteket Kína nem számolja a megerősített esetek közé. Az új koronavírus-járvány kiindulópontjaként szolgáló Kínában a járvány kezdete óta eddig 83 132 Covid-19 esetet, és 4634 elhunytat regisztráltak.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.