Pesti Srácok

Tőkés László: Lehetséges a megbékélés, ha Románia szakít az állampolitikai rangra emelt magyarellenességgel

Tőkés László: Lehetséges a megbékélés, ha Románia szakít az állampolitikai rangra emelt magyarellenességgel

Tőkés László szerint Trianon centenáriumának mementója utat nyithat a magyar-román megbékélés előtt, ha az erdélyi magyarok teljes jogú polgárai lesznek Romániának, és Bukarest szakít az állampolitikai szintű magyarellenességgel. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke erről Bukarestben beszélt az MTI-nek, ahol csütörtökön halasztással kezdődött annak a pernek a fellebbviteli tárgyalása, amelyet a Románia Csillaga érdemrendtől történt megfosztása miatt indított Klaus Iohannis államfő ellen.

Tőkés László rámutatott: úgy kellene Romániában is a megbékélés útjára lépni, ahogyan Igor Matovič szlovák kormányfő tette, amikor közös trianoni megemlékezésre hívta és Szlovákia teljes jogú polgárainak nyilvánította a felvidéki magyarokat.

szorgalmazta az EMNT elnöke. Úgy vélekedett: tudatos időzítés történt a román igazságszolgáltatás részéről, amikor erre a jelképes dátumra tűzte ki a tárgyalást, hiszen egy meghamisított, de Trianonnal egyébként közvetett kapcsolatban álló állításáért fosztották meg román állami kitüntetésétől. Felidézte: 2013-ban Tusnádfürdőn azt kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, hogy gyakoroljon védhatalmi státuszt az erdélyi magyarok felett, miképpen ezt teszi Ausztria az olaszországi, dél-tiroli német közösség esetében, kijelentése azonban a román fordításban már a gyarmati függésre utaló "protektorátussá" torzult. Tőkés László úgy értékelte: Klaus Iohannis román államfő magyarellenes megnyilatkozásai közé tartozik az érdemrend visszavonása, és ezzel a rendelettel nemcsak személyét fosztotta meg a román állami kitüntetéstől, hanem azt a magyar közösséget is, amely 1989-ben, Temesváron szembeszállt a Ceausescu-diktatúrával.

PestiSracok facebook image

jelentette ki Tőkés László.

Kincses Előd, az EMNT elnökének ügyvédje az MTI-nek elmondta: egy eljárási hiányosság miatt halasztották az ügy érdemi tárgyalását július 16-ára, a fellebbezést tárgyaló legfelsőbb bíróság ugyanis nem küldött idézést Románia jelenlegi miniszterelnökének, Ludovic Orbannak, csak Dacian Ciolos volt kormányfőt idézték be, aki a kitüntetés visszavonásáról szóló elnöki rendeletet ellenjegyezte. Felidézte: a Románia Csillaga érdemrend "becsületbírósága" (etikai testülete) a védelemhez való jogát megtagadva minősítette Tőkés Lászlót méltatlannak a kitüntetésre, a testület tagjaként pedig két olyan szociáldemokrata politikus is ítélkezett felette, aki egyben feljelentő volt az ügyben.

Tőkés Lászlótól az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Iohannis román államfő 2016-ban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a 20. évfordulón. A bukaresti táblabíróság alapfokon elutasította Tőkés László keresetét, amelyben az EP-képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte.

Az EMNT elnöke a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a bukaresti Calvineum református templom udvarán csütörtökön megkoszorúzta a magyar hősök emléktábláját.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.