Pesti Srácok

Riasztó bűnügyi statisztikák: ide vezet, ha a rendőrség támogatásán spórolnak

null

Egymilliárd dollárral megvágta a New York-i rendőrség támogatását a város tanácsa, miközben a statisztikák szerint a BLM-es anarchisták zavargásai idején 25 százalékkal nőtt a gyilkosságok és 60 százalékkal az autólopások száma az amerikai metropoliszban. Los Angelesben szerdán lemondott az iskolarendőrség vezetője a városi támogatás megvonása miatt. Sadiq Khan londoni polgármester is a rendőrségen és a tűzoltóságon próbál spórolni, miközben "rasszizmusfigyelőket" vesz fel mesés fizetésért – írja a V4NA.

New York város tanácsa szerdán elfogadta azt az indítványt, miszerint egymilliárd dollárral (kb. 890 millió euró) csökkentik a rendőrség (NYPD) költségvetését. Ezzel a július 1-jével induló új üzleti évben a rendőrség büdzséje mintegy 5 milliárd dollárra apad. Az NYPD aktív állományát a tervek szerint nem csökkentik, a megszorításokat főként az adminisztratív állások, illetve a fizetett túlórák csökkentése révén valósítanák meg, viszont a városvezetők leszavazták az iskolák védelmére tervezett 5300 fős rendőri állomány kiképzését.

https://twitter.com/jooniesdimpi/status/1278384288896032768?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1278384935175442435%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FNNI6NiViUw

Ugyanakkor a hivatalos rendőrségi statisztikák szerint jelentősen nőtt a gyilkosságok, a betörések és az autólopások száma május közepe és június közepe között New Yorkban. A legutóbbi, június 15-i rendőrségi statisztika szerint a BLM-tüntetések idején 38 gyilkosság történt a városban, kétszer annyi, mint az előző év azonos időszakában. Ebben az évben már 159 gyilkosság történt New Yorkban, ami 25 százalékkal több, mint 2019 hasonló időszakában.

https://twitter.com/NYPDnews/status/1277594428178419712?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1277594428178419712%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FNNI6NiViUw

Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a halálos áldozattal járó lövöldözések száma is, az NYPD 394 ilyen esetet vett nyilvántartásba június közepéig. Az anarchisták fosztogatása miatt több mint duplájára nőtt a betörések száma (759-ről 1691-re), a betöréses lopásoké pedig 47 százalékkal emelkedett (4480-ról idén 6595-re). Arányaiban az autólopások száma nőtt a legdurvábban, 60 százalékkal (3078-ra a tavalyi 1893-mal szemben).

https://twitter.com/BillFOXLA/status/1278457590863650816?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1278457590863650816%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FNNI6NiViUw

Los Angelesben szerdán lemondott az iskolarendőrség vezetője, miután a város 25 millió dollárral csökkentette a szervezet költségvetését. Todd Chamberlain indoklásában úgy fogalmazott, hogy a rendvédelmi szolgálatban eltöltött 35 év után „olyan helyzetbe hoztak, ami lehetetlenné teszi, hogy munkám révén hatékonyan, professzionálisan és biztonságosan segíthessem a rám bízott közösségek életét”. A költségvetés megnyirbálását a volt rendőrfőnök „károsnak” és „potenciálisan életveszélyesnek” minősítette. Szintén Los Angelesben egy civil jogvédő csoport közben azért kampányol, hogy a jelenlegi 1,8 milliárd dolláros költségvetésnek csak a negyedét különítsék el a rendőrség (LAPD) fenntartására.

London polgármestere, Sadiq Khan múlt hétvégén bejelentette, hogy a koronavírus miatti általános költségcsökkentés jegyében 110 millió fontot (mintegy 122 millió euró) von el a rendőrség költségvetéséből, és további 25 millió fontot (27,5 millió euró) a londoni tűzoltóság büdzséjéből. A Metropolitan Police állománya jelenleg 32 400 rendőrből áll, de 9500 civil alkalmazott és 1240 úgynevezett support officer is a szervezethez tartozik. Utóbbiak állása lehet a legnagyobb veszélyben, ha leépítésre kerül a sor. Ugyanakkor a londoni rendőrség „rasszizmus-szpottereket” keres napi 150 fontos (plusz költségek), mesés fizetésért. A Daily Mail beszámolója szerint az új rendőrségi alkalmazottak szűrését végző személyekkel szemben csupán annyi az elvárás, hogy szűrjék ki a „rasszista hajlamú, intoleráns” jelentkezőket. Azok a figyelők, akik átjutnak az első rostán, éves szinten 29 ezer font fizetést kaphatnak, ami jóval magasabb, mint azoké a rendőröké, akiket végül felvesznek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.