Pesti Srácok

Merkel: A világnak meg kell tanulnia tartósan együtt élni a koronavírussal

Merkel: A világnak meg kell tanulnia tartósan együtt élni a koronavírussal

A koronavírus-járvány újra erőteljesebben kihathat az emberek mindennapi életére az őszi és a téli hónapokban. A világnak valószínűleg meg kell tanulnia tartósan együtt élni a koronavírussal, ezért nagyobb óvatosságra van szükség – figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár éves nyári sajtótájékoztatóján, pénteken.

A német kormányfő aláhúzta: a berlini kormánynak az a célja, hogy a pandémia ellenére megőrizze a munkahelyeket, és a lehetőségekhez mérten lendületben tartsa a gazdaságot. Emellett nélkülözhetetlen, hogy biztosítsák az oktatást a gyermekek számára, akik nem válhatnak a világjárvány veszteseivé.

– nyomatékosította Merkel. A kancellár kiemelte: nagy szükség van a társadalmi szolidaritás fenntartására, mert a járvány érzékenyebben érinti többek között az időseket, az alacsony jövedelmű családokat, az álláskeresőket és a művészeket. Merkel egyúttal megköszönte a németek eddig tanúsított "értelmes, felelősségteljes és emberséges" magatartását, amelynek segítségével elkerülhetővé vált, hogy Németországban – több más uniós országhoz hasonlóan – megugorjon a halálesetek száma. Elégedetten nyilatkozott a kormány eddigi munkájáról, és úgy vélte, Berlin nem követett el nagy hibát a járvány kezelése során.

PestiSracok facebook image

– folytatta Merkel. Megjegyezte: támogatja, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon, azaz tagjai hagyjanak fel az üvegházhatású gázok kibocsátásával. A kancellár szerint ezt a kibocsátás megadóztatásával kell elérni, mert szerinte az árak emelkedése a változás egyik legnagyobb mozgatója. A nemzetközi sajtó számára összehívott tájékoztatón az is kiderült, hogy a német vezető úgy véli: a klímaváltozás és a koronavírus-járvány között több az összefüggés, mint azt elsőre gondolnánk.

– mutatott rá.

Párbeszéd Moszkvával

Merkel arról is beszélt, hogy a jelenlegi feszültségek ellenére fontos, hogy ne szakadjon meg a párbeszéd Moszkvával. Rámutatott, hogy Oroszország megkerülhetetlen szereplő a nemzetközi színtéren. Oroszország és Németország között a fehérorosz belpolitikai válság és Alekszej Navalnij kormánykritikus orosz aktivista feltételezett megmérgezése miatt feszült a helyzet. Navalnijt egy berlini kórházban kezelik. Merkel az ügy maradéktalan felderítésére szólított fel. A kancellár egyúttal reményét fejezte ki, hogy nem telepítenek orosz csapatokat Fehéroroszországba, és a helyiek külföldi beavatkozás nélkül dönthetnek sorsukról.

Fehéroroszországban két hete folyamatosak a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka elnök elleni tüntetések. A tiltakozók az elnökválasztás eredményének meghamisításával vádolják Lukasenkát.

Párbeszédet szorgalmazott Athén és Ankara között

Merkel párbeszédet szorgalmazott Athén és Ankara között a Földközi-tenger keleti medencéjében található földgázmezők miatt kiélesedett tengerjogi vita elsimítására.

– hangsúlyozta. Egyúttal kiemelte: a legfontosabb, hogy ne fokozódjon tovább a feszültség a két szomszédos ország között, amelyek mindegyike a NATO tagja.

Az elmúlt években hatalmas földgázmezőkre bukkantak a Földközi-tenger keleti medencéjében, amely a tengeri határok körüli vitákkal párosulva a feszültség kiéleződéséhez vezetett Görögország és Ciprus, illetve Törökország között.

Tárgyalások Nagy-Britannia és Brüsszel között

A kancellár szerint a következő hetekben döntő szakaszukba érkeznek a tárgyalások az Európai Unióból kilépett Nagy-Britannia és Brüsszel között. Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója szerdán azt követelte, hogy október végéig üssék nyélbe a megállapodást az EU és Nagy-Britannia között. A Brexit-tárgyalások múlt heti, hetedik fordulója jelentősebb előrelépés nélkül ért véget.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített átmeneti időszakba lépett, amely december 31-én jár le. Ez idő alatt a brit kormánynak és az uniónak meg kell állapodnia kétoldalú kapcsolatrendszerük jövőbeni szabályairól.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/dpa/Michael Kappeler

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.