Pesti Srácok

Bíró László és a baloldal szövetségét bírálja a Jewish Telegraphic Agency

Bíró László és a baloldal szövetségét bírálja a Jewish Telegraphic Agency

Az antiszemita kijelentéseiről ismert Bíró László baloldali felkarolását bírálta a Jewish Telegraphic Agency. A lap kitért arra is, hogy tavaly a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció közös blokkot alkotott a Jobbikkal, annak antiszemita és rasszista múltja ellenére.

– fogalmaz Cnaan Lipshiz, a Jewish Telegraphic Agency (JTA) riportere. Ugyanakkor a lap szerint érdekes fordulat történt, ugyanis jelenleg maga Orbán Viktor fogalmazta meg ezen kritikát az ország egyik legnagyobb zsidó szervezete, a Mazsihisz ellen. A miniszterelnök nemrégiben hangosan kritizálta a Mazsihiszt, amiért az gyenge és erőtlen módon lépett fel Bíró jelölése ellen. A Mazsihisz a JTA megkeresésére cáfolta Orbán állításait. Szerintük ők már hónapokkal korábban megkezdték a Bíró elleni negatív kampányt. A JTA ezt követően váratlan szövetség címszó alatt megkezdte a kialakuló ellenzéki együttműködés kereteinek bemutatását. Lipshiz bemutatja, hogy tavaly a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció – más pártokat ugyanakkor nem említ – alkotott a Jobbikkal antiszemita és rasszista múltja ellenére.

PestiSracok facebook image

– olvasható a Mandineren a JTA közlése alapján. A cikk az Orbán elleni kritikákat is megjeleníti, így a nacionalista és kirekesztő politikát, a Soros-ellenes kampányt, valamint a német megszállás emlékművét is. Azonban nem minden magyar-zsidó csoport osztozik a kritikában. Az írás bemutatja, hogy a kormányhoz viszonyulás kérdése az alapvető szakadék az EMIH és a Mazsihisz között. A Mazsihisz vádja szerint az EMIH Fidesz-párti, mivel ingatlanokat és pénzt kap az államtól, a cikkben megszólaltatott Köves Slomó – az EMIH vezető rabbija – ugyanakkor egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy a Mazsihisz Bíró elleni kiállása erőtlen volt. Köves Slomó a JTA-nak úgy fogalmazott a Mazsihiszről:

A cikk bemutatja a 2018-as hódmezővásárhelyi választás esetét is, amikor első ízben jelentette be rabbi a Jobbik jelöltjének támogatását. Ekkor a helyi zsidó hitközség azóta már elhunyt elnöke, Erdélyi Miklós tette meg ezt, akitől azonban a Mazsihisz akkor elhatárolódott.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.