Pesti Srácok

Élete végéig börtönben marad a férfi, aki brutálisan megölt egy idős nőt Pécsen

Élete végéig börtönben marad a férfi, aki brutálisan megölt egy idős nőt Pécsen

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kedden jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki megölt és kirabolt egy idős nőt 2014 nyarán a baranyai megyeszékhelyen.

A Blikk információi szerint az ügy elsőrendű vádlottja a nő lakásfelújításán dolgozott. A férfi társával 2014 nyarán százezer forintot vitt el az ingatlanból, és amikor a nő erre rájött, az elsőrendű vádlott úgy bántalmazta, hogy eszméletét vesztette. Az ügy harmadrendű vádlottja, aki a sértett ismerőse, a lakásba lépve meglátta a földön fekvő sértettet, de pánikba esett, és a helyszínről segítségnyújtás vagy a rendőrség, illetve a mentők értesítése nélkül elrohant. Az elsőrendű vádlott ezt követően a még életben lévő, de eszméletlen sértett arcát, fejét többször megszúrta, majd a lakásban magára hagyta.

A rendőrséget a támadás után az idős nő barátnője értesítette, miután többször sikertelenül kísérelte meg elérni a sértettet. A Pécsi Törvényszék idén februárban az elsőrendű vádlottat visszaesőként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A másodrendű vádlottat – szintén visszaesőként – lopás miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztása miatt pénzbüntetésre ítélték.

Az elsőfokú ítélet a harmadrendű vádlott esetében már korábban jogerőre emelkedett, míg a másik két vádlott esetében a fellebbezések miatt eljáró Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és keddi ülésén helybenhagyta, így az jogerőssé vált.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk; Fotó: MTI (illusztráció)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.