Pesti Srácok

A WHO antitest-terápiával tervezi megsegíteni a szegényebb országokat a koronavírus visszaszorítása érdekében

null

Európában jelenleg robbanásszerűen nő a koronavírus-fertőzöttek száma, nem szabad lazítani a világjárvány elleni erőfeszítéseken – jelentette ki csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója, aki ugyanakkor szorgalmazta, hogy csak a legvégső esetben zárják be az iskolákat.

– hangsúlyozta Hans Kluge az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett az igazgató.

A WHO ötvenhárom európai tagországában – beleértve Oroszországot is – több, mint 11,8 millió fertőzöttet és csaknem 295 ezer halálesetet jelentettek a járvány kezdete óta a szakosított ENSZ-szervezet összesítése szerint. Az elmúlt hét napban mintegy 1,8 millió új fertőzöttet diagnosztizáltak és 19 500-an haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségben. A WHO becslése szerint a maszk általános viselésével és a gyülekezések szigorú korlátozásával februárig több, mint 261 ezer életet menthetnek meg Európában.

– mondta Kluge.

– mondta az igazgató, aki szerint nincs ok azt állítani, hogy az iskolák a fertőzés egyik fő gócai lennének.

– hangsúlyozta.

Ezzel egy időben a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott a WHO-nak a szegény országok gyógyszerekkel történő megsegítésére vonatkozó belső dokumentuma. Az október 30-i keltezésű WHO-dokumentum szerint az Egészségügyi Világszervezet jelenleg a kísérleti fázisban lévő monoklonális antitest-terápiát és egy olcsó szteroidot, a dexametazont részesíti előnyben. Ez utóbbiból már hárommillió kezeléshez szükséges adagot rendeltek meg a szegény országok számára. A dokumentum szerint nem tervezik remdesivir szállítását. A monoklonális antitestek a szervezetnek a fertőzés elleni harcát segítő antitestek másolatai. A Roche és a Novartis gyógyszergyárak már megerősítették, hogy együttműködnek a projektben a szakosított ENSZ-szervezettel.

Az iratban, amely elsőként tünteti fel, mire költik el a programra adományozott összegeket, nem szerepel a remdesivir az elsődleges gyógyszerek között, holott a dexametazon mellett a Gilead Sience által gyártott remdesivir vírusellenes szert használják világszerte a Covid-19 kezelésére. A gyógyszerszállítási projekt egyike az úgynevezett ACT Accelerator program négy pillérének, amelynek keretében a WHO Covid-19 elleni védőoltásokat, teszteket és védőfelszerelést is szállítani kíván a szegény országoknak több, mint 38 milliárd dollár értékben 2022 elejétől.

A várhatóan pénteken nyilvánosságra kerülő dokumentum szerint a programnak, amelyet a WHO a Wellcome Trust jótékonysági szervezet és a szegény országoknak a súlyos betegségek tesztelésében és kezelésében segítő Unitaid nonprofit szervezet közreműködésével valósít meg, sürgősen 6,1 milliárd dollárra van szüksége; ebből 750 millióra februárig, az összesen igényelt 7,2 milliárd dollárból. Az összeg több, mint felét – 320 millió dollárt – monoklonális antitest-terápiára költik, a dokumentum szerint ugyanis a terápia sorsfordító lehet a kezelésben, bár eddig nem mutatták ki egyetlen monoklonális antitest hatékonyságát sem. Ennek ellenére a WHO már befektetett a fejlesztésbe és a gyártásba a Fujifilm Diosynth Biotechnologies dániai gyárában. A monoklonális antitest-terápiát fejlesztő cégek között van az amerikai Eli Lilly és a Regeneron is. Donald Trump amerikai elnök is ilyen kezelést kapott, miután októberben pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.