Pesti Srácok

Rogán Antal: a nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

Rogán Antal: a nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

A nemzeti konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése a kormány számára nem formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány és az alkalmazandó válságkezelés idején is – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek hatvankét százaléka kért és támogatott.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője elmondta: a koronavírus-járványról szóló konzultációban az emberek egyértelműen jelezték, hogy amíg lehet, meg kell tartani az ország működőképességét, emellett kijelölték azt is, milyen eszközöket támogatnak. Legnagyobb arányban a maszkviselést támogatták, ezt követte az országhatárok lezárása és a rendezvények korlátozása, majd a távolságtartás, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása, az időseknek fenntartott vásárlási sáv, az ingyenes parkolás és a kijárási korlátozás. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek hatvankét százaléka kért és támogatott. Hozzátette: az Idősügyi Tanács is ennek bevezetését kérte, így elérkezett az ideje annak, hogy a védekezés eszközrendszerét ezzel is kiegészítsék. Hangsúlyozta: a kabinet az emberekkel közösen dönti el a kormányzás legfontosabb irányelveit, ezért alakították ki a nemzeti konzultáció intézményrendszerét. Az így kijelölt egyetértési pontok köré rendezik a kormányzás legfontosabb céljait, eszközeit, döntéseit.

Rogán Antal szerint az elmúlt tíz év legfontosabb egyetértési pontjai – amelyek több nemzeti konzultációban is visszaköszöntek – a munkaalapú gazdaság, a családvédelem, a határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügye. A legutóbbi, a koronavírus-járványról lefolytatott nemzeti konzultációról elmondta: a kormány a járvány első hulláma után éppen azért hirdetett konzultációt, hogy a nyár folyamán az emberek elmondhassák, mely eszközök váltak be és melyeket kell alkalmazni, ha visszatér a járvány, így a kormány a magyar emberek egyetértésével alakította ki a második hullámra vonatkozó politikát. A miniszter közölte azt is: az idei év kommunikációs költései szinte kivétel nélkül a járványhoz kapcsolódnak. Emellett a hazai gazdaság támogatását is célul tűzték ki, és a kormány kommunikációs keretéből költöttek a "Válaszd a hazait" kampányra. Teljes egészében felfüggesztették a külföldi turistáknak szóló kampányt, ehelyett arra biztatják magyar embereket, hogy töltsék Magyarországon a pihenésüket, ezzel segítve a magyar munkahelyek megtartását – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.