Pesti Srácok

Hétfő éjszaka akár szabad szemmel is látható a betlehemi csillag

Hétfő éjszaka akár szabad szemmel is látható a betlehemi csillag

Az idei év sok szempontból rendhagyóra sikeredett, és egy igazi különlegességet is tartogat számunkra az év végén. Egy ideje már mindenhonnan hallani lehet, hogy december 21-én újra feltűnik a betlehemi csillag az égen, amely Jézus születését jelezte, és útmutatókén szolgált a három királyoknak. De mi lehetett tulajdonképpen ez az égi jelenség? – teszi fel a kérdést a likebalaton.hu.

A királyszentistváni Kocsis Antal, a Magyar Csillagászati Egyesület Hold-megfigyelési szakcsoportjának, illetve a balatonfűzfői Balaton Csillagvizsgáló vezetője a Veolnak elmondta, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállásával lehet látni az égen a Betlehemi csillagot december 21-én. A két égitest már megközelítette egymást novemberben, de a téli napforduló idején szinte egybeolvadnak, és ennyire közel majd csak 2080-ban kerülnek újra egymáshoz. A két égitestet napnyugta után lehet látni, délnyugati irányban, alacsonyan. A fényesebb az alul látható Jupiter, a halványabb, a felette látható égitest, a Szaturnusz. A csillagos égbolt vizsgálatához amúgy is célszerű olyan helyet keresni, ahol nem takarják el a látványt fák vagy épületek, és érdemes látcsövet is magunkkal vinni, mert akkor akár a Jupiter négy kis holdját is lehet látni, természetesen, ha az időjárási körülmények ezt engedik. Hétfőre országszerte borongós, ködös időt jósolnak, napközben a nyugati és keleti határ közelében bújhat elő rövid időre a nap. Hogy estére kitisztul-e az ég annyira, hogy megcsodálhassuk az égi jelenséget, ebben csak bízni lehet. Mindenesetre érdemes az interneten nézelődni és követni az eseményt, mert biztosan lesznek olyanok, akik fotóval vagy videóval örökítik meg a ritkaságot.

A szakember szerint nagyon érdekes csillagászati és kultúrtörténeti jelenség ez decemberben, mert a Naprendszer két legnagyobb bolygójának a nagy együttállása körülbelül 20 évente történik meg. A mostaniban az is különleges, hogy 1623 óta nem volt ilyen közel egymáshoz a két bolygó, és még hatvan évig nem is történik meg. A csillag elnevezéséről Kocsis Antal felidézte, az időszámításunk kezdete előtti hetedik évben, Jézus születésekor volt hasonló jelenség. Akkor a Megváltó várása összekapcsolódott az égi látvánnyal, amit betlehemi csillagnak neveztek el a katolikus kultúrkörben. A szakember arról is beszélt, hogy a különlegességet meg lehetne tekinteni a csillagászati egyesületeknél, de erre sajnos idén a járvány miatt nincs lehetőség, mert ezek az intézmények is bezártak. A három királyok által követett betlehemi csillagot egy egyiptomi teológus egy üstökössel azonosította, míg a Kepler-elmélet szerint a Jupiter és Szaturnusz együttállásának következtében egy szupernóva jelent meg az égen, az lehetett annyira fényes, mintha egy új csillag lenne.

Forrás: likebalaton.hu; Fotó: PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.