Pesti Srácok

Tovább emelkedett a brit reprodukciós ráta – Megjelent egy dél-afrikai vírusvariáns Nagy-Britanniában

Tovább emelkedett a brit reprodukciós ráta – Megjelent egy dél-afrikai vírusvariáns Nagy-Britanniában

Kissé tovább emelkedett a koronavírus-fertőzés terjedési dinamikáját mérő R reprodukciós mutató becslési sávja Nagy-Britanniában. A brit egészségügyi miniszter szerdán bejelentette azt is, hogy Nagy-Britanniában is azonosították a Dél-Afrikában kimutatott új koronavírus-változatot, de a két fertőzöttet azonnal karanténba vezényelték.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) szerdán ismertetett friss számításai szerint az R mutató országos átlagban jelenleg 1,1-1,3 között van. Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan tizenegy-tizenhárom másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést. A SAGE számítási módszertana szerint az 1,1-1,3 közötti R rátából arra lehet következtetni, hogy az új koronavírus-fertőzöttek száma egy és hat százalék közötti ütemben emelkedik minden egyes nap. A SAGE a múlt héten 1,1-1,2, két hete 0,9-1 közötti R rátát mutatott ki országos átlagban. A testület szerdán ismertetett új kimutatása szerint az országos átlagon belül Londonban a legmagasabb, 1,2-1,5 az R mérőszám. Ennek alapján Londonban négy-nyolc százalékkal emelkedik napi átlagban a koronavírus-fertőzöttek száma.

A brit kormány a múlt héten új koronavírus-variáns azonosítását jelentette be. A vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő változat fertőzőképessége akár hetven százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított típusokét. Szerdai ismertetésében a SAGE nem részletezte, hogy az R reprodukciós ráta emelkedésében milyen szerepe volt ennek az új variánsnak. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter ugyanakkor a Downing Streeten tartott szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: a brit egészségügyi hatóságok két páciens szervezetében kimutatták a koronavírus egy még újabb változatát, amelyet eredetileg Dél-Afrikában azonosítottak. Hancock szerint ez a mutáció a vizsgálatok alapján még gyorsabb terjedésre képes, mint a Nagy-Britanniában nemrégiben kimutatott új variáns.

A miniszter tájékoztatása szerint a nagy-britanniai fertőzöttek mindkét esetben olyanokkal álltak szoros kapcsolatban, akik az elmúlt hetekben Dél-Afrikában jártak. Matt Hancock elmondta: a brit kormány azonnali hatállyal korlátozta a beutazást Dél-Afrikából, és elrendelte, hogy mindazok, akik az utóbbi két hétben Dél-Afrikában jártak, és azok is, akik velük az utóbbi időben szoros kapcsolatban voltak, haladéktalanul vonuljanak karanténba. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó arra az időre, amíg az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) szakértői alaposan megvizsgálják ezt a koronavírus-változatot a brit védelmi minisztérium Porton Down városában – Anglia délnyugati térségében – működő vegyi és biológiai kutatóintézetében.

PestiSracok facebook image

Hancock kijelentette: ezek a fejlemények is jelzik, hogy most nem szabad feladni a járvány terjedésének megfékezését célzó intézkedések szigorát, annak ellenére sem, hogy most már láthatók az országra váró fényesebb napok jelei. A miniszter közölte: karácsony másnapjától még további angliai térségekre terjesztik ki a négyszintű járványkészültségi rendszer negyedik, legszigorúbb fokozatát, amely Londonban és tágabb környékén már napok óta érvényben van. Susan Hopkins professzor, a PHE vezetője szerdán, a BBC televízióban kijelentette: a Nagy-Britanniában és a Dél-Afrikában kimutatott új koronavírus-variánsok mutatnak mutációs hasonlóságokat egymással, de egymástól függetlenül alakultak ki. Hozzátette: bízik abban, hogy az azonnali karanténintézkedések és a Dél-Afrikával szembeni utazási korlátozások elejét veszik az új változat nagy-britanniai elterjedésének.

Az egészségügyi minisztérium szerda esti adatai szerint az elmúlt egy hétben 236 275 új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki szűrővizsgálatokkal országszerte, 89 816-tal, 61,3 százalékkal többet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban. Az elmúlt 24 órában 744-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19-betegségben. Április óta ez a legmagasabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában.

Szerda este megindult az angliai oldalon feltorlódott több, mint 3800 kamion átkelése Franciaországba, miután a francia hatóságok megnyitották az új koronavírus-változat nagy-britanniai megjelenése miatt hétfőn lezárt határt a brit oldalról érkező forgalom elől. A Londonnal kötött megállapodás alapján azok kelhetnek át, akik gyorstesztet végeztettek, és ennek eredménye negatív. Szerdán a hosszas várakozás miatt feldühödött kamionosok többször is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel az angliai Dover kikötőjében.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Peter Brown

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.