Pesti Srácok

Újabb bűnügyi eljárást indítottak Oroszországban Navalnij ellen

null

Újabb bűnügyi eljárást indítottak Oroszországban Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ellen, mert azzal gyanúsítják, hogy személyes szükségleteire sikkasztott az ellenőrzése alatt álló szervezetek számára gyűjtött közadományokból.

Az orosz Nyomozó Bizottság kedden este azzal vádolta meg az ellenzéki vezetőt és több, név szerint meg nem nevezett személyt, hogy háromszázötvenhatmillió rubelt sikkasztottak el. Az orosz hatóság szerint a pénzt a gyanúsítottak személyes kiadásaik fedezésére, így például külföldi utak finanszírozására, szolgáltatások és értéktárgyak vásárlására fordították. Navalnij a Twitteren reagált a szerinte koholt vádakra. Úgy fogalmazott, hogy mindez egy Putyin által elrendelt hisztériás akciónak tűnik. Hozzátette: már számított rá, hogy a hatóságok megpróbálják bebörtönözni, miután nem sikerült megölniük.

A Reuters hírügynökség szerint ez újabb jele annak, hogy a Kreml nem kívánja Navalnij visszatértét Oroszországba Berlinből, ahol eddig kezelték az ellene augusztusban elkövetett, sikertelenül végződött mérgezéses merénylet után. A Kreml közölte, hogy mint minden orosz állampolgár, Navalnij is bármikor szabadon visszatérhet a hazájába. Az ellenzéki politikus szintén úgy nyilatkozott, hogy vissza akar térni Oroszországba.

Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik leghangosabb bírálójának számít. Alekszej Navalnijt augusztusban Németországba szállították, miután rosszul lett egy orosz repülőgépen. Német orvosok szerint az ellenzéki politikust novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg. A Kreml több ízben tagadta, hogy az orosz hatóságoknak köze lenne a mérgezéshez.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.