Pesti Srácok

Nagy-Britanniában egymillió oltást adtak be és új adagolási menetrendre térnek át

Nagy-Britanniában egymillió oltást adtak be és új adagolási menetrendre térnek át

Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában – közölte pénteken Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és megerősítette: a brit oltási kampányban új menetrendre térnek át, hogy minél többen mielőbb megkaphassák az első dózist.

Hancock a Twitteren közzétett bejegyzésében hangsúlyozta azt is, hogy hétfőtől még tovább gyorsul az oltási kampány, mivel elkezdődik az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű vakcinájának tömeges alkalmazása.

– fogalmazott a miniszter. A nagy-britanniai oltási kampány december 8-án kezdődött a Pfizer és a BioNTech vállalatok által kifejlesztett oltóanyaggal. A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdán az Oxford/AstraZeneca-vakcina forgalmazását is engedélyezte és a brit kormány már aznap bejelentette, hogy ennek az oltóanyagnak a nagy-britanniai alkalmazása január 4-én kezdődik.

PestiSracok facebook image

Pénteki Twitter-bejegyzésében Matt Hancock megerősítette, hogy a brit oltási kampány új adagolási menetrendre tér át annak érdekében, hogy minél gyorsabban minél többen megkaphassák az első dózist. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: ezzel emberéleteket lehet megmenteni, enyhíteni lehet az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) nehezedő terheket és lehetővé válik a korlátozások gyorsabb feloldása. Az eddig engedélyezett vakcinákból két dózist kell beadni. A brit kormány mellett működő egyesített oltásügyi bizottság (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) ajánlására azonban a brit kormány a második dózis lehető leggyorsabb beadásáról arra helyezte át a hangsúlyt, hogy főleg a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok tagjai közül minél többen minél hamarabb megkapják az első adagot, és így gyorsan kialakuljon náluk a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedés elleni védettség. Ennek értelmében az eddigi háromhetes időkülönbség helyett az első dózis beadását 12 héten belül követheti a második adag beadása.

Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos, valamint Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes az egészségügyi minisztérium által ismertetett közös pénteki állásfoglalásában közölte: a második adag vakcina beadása valószínűleg a védettség időtartama szempontjából nagyon fontos, rövid távon azonban jó eséllyel csak mérsékelten növeli a vakcina hatékonyságát; a megbetegedés elleni kezdeti védelem jelentős részben már az első dózis beadása után kialakul. A tisztifőorvosok állásfoglalása szerint közegészségügyi szempontból nyilvánvalóan sokkal előnyösebb, ha a következő két-három hónapban – az első dózis mielőbbi beadására áthelyezve a hangsúlyt – kétszer annyi embert lehet beoltani, mint az, ha a két dózis minél gyorsabb beadására koncentrálva feleannyi ember kaphatja meg a vakcinát, és az ő esetükben is csak csekély mértékben emelkedik a védettség a második dózis után. A felhívás szerint minden ezer olyan emberre, akinek gyors egymásutánban mindkét dózist beadják, ezer másik olyan jut, aki semmiféle védelemben nem részesül, márpedig ha ők is előbb megkaphatják az első adagot, náluk is jelentős, legalább 70 százalékos kezdeti védettség alakulhat ki.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.