Pesti Srácok

Soros György elsőbbséget adna a börtönlakóknak a koronavírus elleni vakcina beadásánál

Soros György elsőbbséget adna a börtönlakóknak a koronavírus elleni vakcina beadásánál

Soros György elsőbbséget adna a fogvatartottaknak a koronavírus elleni vakcina beadásánál is. Az amerikai milliárdos a Twitter-oldalán kardoskodott emellett, azzal indokolva javaslatát, hogy a börtönlakók nagyobb eséllyel kapják meg a Covid–19-et. Az erős vitákat kiváltó állásponttal kapcsolatban egyelőre nincs konszenzus, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányelve szerint mindenkinek egyenlően kell védelmet és jó egészséget biztosítani”, tehát nem tesz konkrét javaslatot a rabok előnyben részesítésére.

A Soros-hálózathoz tartozó Justiceinitiative.org szintén a börtönlakók soron kívüli beoltása mellett érvel, és egyebek mellett a Prison Insider nevű NGO kutatására hivatkoznak, amely szerint 121 országban félmillió elítélt koronavírustesztje lett pozitív, és 47 állam háromezer-nyolcszáz fogvatartottja vesztette életét a SARS–CoV–2 vírus miatt. Megjegyzendő azonban, hogy bár ezek abszolút értékük szerint magas számok, de csak az USA-ban több mint kétmillió ember tölti a szabadságvesztését, a világ börtönpopulációja pedig ennek megközelítőleg az ötszöröse, vagyis nagyjából annyi elítéltet tartanak nyilván a világ börtöneiben, mint amekkora hazánk népessége. Lakosságarányosan egy átlagos európai országban többen fertőződtek meg Covid–19-cel, és többen is vesztették életüket a vírus miatt, mint a fogvatartottak globálisan – írja a Magyar Nemzet. A Soros Györgyhöz kapcsolódó liberális NGO-k egyébként a pandémia első hullámában a rabok szabadon engedését szorgalmazták, és csak Amerikában ezreket engedtek ki a börtönökből, akik közül többen újabb bűncselekményeket követtek el.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.