Pesti Srácok

Menczer Tamás: a magyar átoltottság a duplája az uniós átlagnak

null

A magyar átoltottság és az oltási sebesség a duplája az uniós átlagnak – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás elmondta: ha a kormány nem vásárolt volna orosz és a kínai vakcinát, akkor most az uniós átlag körül lenne Magyarországon is az átoltottság. Hozzátette: a kormány hétmillió adag orosz és kínai vakcinát kötött le; azokból mostanáig 2 millió 320 ezer dózis érkezett meg.

– hívta fel a figyelmet. Kérdésre elmondta azt is: mind a kínai, mind pedig az orosz vakcinagyártó időben szállítja a védőoltásokat, és a kormány arra számít, hogy ez így lesz a jövőben is. Egy másik kérdésre kijelentette: mostanra nyilvánvalónak tartja, hogy nemcsak a vírustól, de a magyar baloldaltól is meg kell védeni az embereket.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Menczer Tamás. Tény – mondta –, hogy az elmúlt napokban hetven olyan cikk jelent meg a baloldali sajtóban, amelyek a kínai vakcinát támadják.

– mutatott rá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.