Pesti Srácok

ENSZ emberi jogi főbiztosa: Az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeket követhetett el Gázában

null

Az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeket követhetett el a Gázai övezet elleni legutóbbi támadásaival, amelyek miatt legalább 242 ember vesztette életét és mintegy 74 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból – jelentette ki csütörtökön Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Bachelet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az izraeli-palesztin konfliktus miatt összehívott rendkívüli ülésén szólalt fel. Szerinte ezek a támadások "kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy Izrael betartja-e a megkülönböztetés és arányosság elvét a nemzetközi humanitárius jog értelmében".Ha bebizonyosodik, hogy ezeket a támadásokat válogatás nélkül és aránytalanul hajtották végre, akkor azok "háborús bűncselekményeknek minősülhetnek" – mondta.

A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális iszlamista mozgalom által kezdett támadásokra – amelyek miatt legalább 10 ember vesztette életét Izraelben – válaszul végrehajtott izraeli támadások nagymértékű pusztítást vittek véghez a polgári létesítmények, köztük lakhelyek, orvosi központok, humanitárius szervezetek és médiumok irodái körében – hangsúlyozta Bachelet.

PestiSracok facebook image

– mondta. Az ENSZ-főbiztos bírálta a Hamász által alkalmazott taktikákat is, köztük azt, hogy sűrűn lakott polgári területeken helyeztek el katonai eszközöket, és rakétákat lőttek ki belőlük.

– jelentette ki.

– tette hozzá.

Palesztin fiú fekszik egy ágyon izraeli légicsapásban megsemmisült lakóházuk egyik szobájában a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Hanúnban 2021. május 24-én. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Bachelet összevetette az izraeli és palesztin civilek helyzetét, jelezve, hogy miközben az előbbiek rendelkeznek a

A 14 éve érvényben lévő szárazföldi, légi és tengeri blokád miatt pedig nincs hová menekülniük – tette hozzá. Az ENSZ-főbiztos üdvözölte a május 21-i tűzszünetet, mindazonáltal felhívta rá a figyelmet, hogy amíg nem kezelik a konfliktus gyökeréből eredő problémákat, "csak idő kérdése az újabb erőszakhullám".

Hasim al-Dzsarúsa palesztin borbély dolgozik a szalonja romjai között Gázában 2021. május 25-én. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Meirav Eilon Sahar, Izrael állandó genfi ENSZ-képviselője az ülésen felszólalva úgy fogalmazott: a Hamász minden egyes rakétája "háborús bűncselekménynek" minősül. Rijád al-Máliki palesztin külügyminiszter pedig arra kérte a tanácsot, hogy vizsgálják ki "az illegális izraeli megszállást a palesztin területen, azt a +gyarmati rendszert+", amely szerinte a térségbeli erőszak forrása.

Palesztinok egy kisebb tűz körül ülnek az izraeli légicsapásokban lerombolt városuk tucáján a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Hanúnban 2021. május 26-án, miután öt nappal korábban Izrael és a Hamász megállapodott a tűzszünetről. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet és Izrael között május 10-én este kezdődött rakétaháború, amelynek során eddig 232 palesztin vesztette életét, köztük több mint 65 gyerek. Izraeli oldalon tizenkét ember halt meg. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) határozattervezetet nyújtott be, amelynek elfogadása esetén állandó bizottságot állítanának fel a jogsértések jelentésére Izraelben, a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Izrael azzal vádolja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy elfogult vele szemben, és rendszeresen visszautasítja az együttműködést nyomozóival.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.