Pesti Srácok

Hiperpasszív közlekedés – Egy óra alatt egyetlen kilométert lehet haladni több fővárosi vonalon

Hiperpasszív közlekedés – Egy óra alatt egyetlen kilométert lehet haladni több fővárosi vonalon

Miközben Karácsony Gergely diplomáciai botrányt okoz és a miniszterelnöki ambícióit dédelgeti, a legalapvetőbb feladatait sem képes ellátni: Budapest közlekedése megbénult ma reggel is, a rakpart lezárása és a főváros által felfestett értelmetlen biciklisávok miatt áll a forgalom. Volt, akinek egy órába telt egyetlen kilométer megtétele. Ez lenne a hiperpasszív közlekedés?– vetette fel a problémát közösségi oldalán Deák Dániel, aki posztjához képeket is mellékelt a fővárosban feltorlódott kocsisorokról, az elképesztő méreteket öltő közlekedési káoszról.

A Mandiner képes beszámolóban mutatja be, hová vezet Karácsony hiperpasszív és álzöld városvezetői tevékenysége. A portál rávilágít, hogy továbbra is problémát jelent az, hogy a főváros által bevezetett biciklisáv miatt a körúton több ponton egy sávosra szűkült az autóforgalom. Az autósok szerint csak az jut előre, aki a szabályokat megszegve, ráhajt a biciklisávra.

–így jellemezte a portál egyik olvasója a közlekedési káoszt.

PestiSracok facebook image

A Ferenc körúton is több mint egy órája araszol a sor, csak lépésben lehet haladni, percekig állnak a zöld lámpa ellenére is az autók. Többen a mellékutcákat használva próbálják kikerülni a körutat, emiatt viszont ott is forgalmi dugók alakultak ki. Láng Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője is kifakadt a közlekedési káosz miatt:

"Hol itt az érdekeltekkel történő egyeztetés, a megfelelő kommunikáció? Hol van a légszennyezettségi veszélyek figyelembevétele? Hol van a tudatos városszervezés? Ja, az ígéretek szintjén..."- fogalmazott Láng Zsolt.

A kormánypárti politikus hozzátette:

Forrás: Facebook; Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.