Pesti Srácok

A betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak most már kötelező a koronavírus elleni oltás

null

A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele – közölte csütörtök este a koronavirus.gov.hu, azt is jelezve, hogy az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben.

A közlemény felidézte, hogy Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén, és az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a vakcinát. Mint megjegyezték, csak kevesen maradtak, akik még nem olttatták be magukat.

– olvasható a kormányzati oldalon. Az egészségügyben dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének.

PestiSracok facebook image

– rögzíttette a kommüniké. A részletekről közölték, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

– írták. A tájékoztatás kiemelte, hogy a még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell vennie az oltás első dózisát. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást, és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét. A tájékoztatás kitért arra, hogy a munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét, és arra is, hogy a védőoltást a határidőig felvegye, avagy az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa.

– áll a közleményben, amely beszámolt arról is, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik már több mint négy hónapja kapták meg a második oltásukat, már a harmadik oltást is kérhetik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.