Pesti Srácok

Karácsony olyan villamosokat venne, amelyeken akkora a hőség nyáron, mint a grillsütőben

Karácsony olyan villamosokat venne, amelyeken akkora a hőség nyáron, mint a grillsütőben

Grillsütőnek csúfolják a németek azokat a villamosokat, amelyeket Karácsony Gergely most meg akar venni. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület arra figyelmeztet, hogy a frankfurti közlekedési vállalat kerek-perec leírta: nem lehet utólag klimatizálni a szóban forgó járműveket – derül ki a Hír TV riportjából.

A VEKE figyelmeztet: a német sajtó évek óta hírt ad a járművekkel kapcsolatos problémákról, az utazóközönség pedig grillsütőnek csúfolja a 30 éves villamosokat. A Hír TV felidézte, hogy Tarlós-szaunának nevezték el a Párbeszéd aktivistái a hármas metrót még 2017 júniusában, mert szerintük elviselhetetlen volt ott a meleg. A show-hoz hozzátartozott, hogy fürdőlepedőben mentek a metróba. Később, Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként egy hőmérővel a kezében azt bizonygatta, hogy a járműveken lévő hőmérséklet már tűrhetetlen. A párbeszédes főpolgármesternek most látszólag már feljebb csúszott az a bizonyos lélektani határ.

Leselejtezett villamosokat készül venni a főváros

Karácsony Gergelyék ugyanis azt tervezik, hogy 35 darab ilyen, 30 éves, leselejtezett, klíma nélküli villamost vásárolnak meg a fővárosnak. A frankfurti közlekedési vállalat 7,7 milliárd forintért kínálta fel a járműveket. A beszerzést a főpolgármester egyszemélyben, a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel élve hagyta jóvá. Csakhogy már 3–4 évvel ezelőtt is arról cikkeztek a német lapok, hogy ezeket nem lehet klimatizálni. Az ottani közlekedési szolgáltató, a VGF weboldalán egyértelműen leírja, hogy „ist das nicht möglich”, azaz ez nem lehetséges, mivel nem bírja el a tető. Egy másik lap pedig arról cikkezett, hogy ezekben a villamosokban olyan meleg van, mint egy grillsütőben. Az egyik legnagyobb magyar civil közlekedési szervezet, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a közösségi oldalán emiatt értetlenül áll a beszerzés előtt.

PestiSracok facebook image

Riasztó a német szakvélemény

A BKK a Fidesz által delegált igazgatósági tagja szerint nem világos, hogy mi van a háttérben, ha a német szakvélemény ellenére is meg akarja vásárolni ezeket a villamosokat a főváros. Tarlós István idejében is volt villamosbeszerzés: 2014-ben indította el a CAF-projektet, ami az elmúlt 35 év legnagyobb hazai beszerzése volt. Ebben teljesen új, nullkilométeres járművekkel újult meg a fővárosi járműpark.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.