Pesti Srácok

Szijjártó Péter a BBC-nek: semmiképp sem változtatunk az álláspontunkon (videó)

A magyar kormány folyamatos támadás alatt áll Brüsszelből, bármilyen döntést hoz, az európai intézmények megtalálják a módját, hogy nyomást gyakoroljanak – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter a BBC HardTalk című műsorában csütörtökön. Az Egyesült Királyságban sugárzott adásban a külgazdasági és külügyminiszter arra a kérdésre, hogy a Magyarország és az Európai Unió közötti kapcsolat minden korábbinál működésképtelenebbnek tűnik, azt mondta: viták vannak a brüsszeli intézményekkel.

Szijjártó Péter arról is beszélt az adásban, hogy a magyar kormány készen áll a vitára, a párbeszédre, de csupán előítéletek alapján teljesen értelmetlen vitatkozni, és kitért arra, hogy a gyermekvédelmi népszavazás eredményét mindenkinek tiszteletben kell majd tartania.

– fogalmazott. Az EU jövője áll a vita középpontjában, az, hogy miként tehetnék erősebbé az uniót, de erre két megközelítés létezik – mondta.

PestiSracok facebook image

– mondta. Létezik a másik, jelenleg kisebbségben lévő megközelítés, amelyet Magyarország is képvisel. Eszerint szükség van egy erős Európai Unióra, de ennek alapját az erős tagállamoknak kell képezniük. Éppen ezért nem támogatják azt, hogy újabb kompetenciák kerüljenek át Brüsszelhez a tagállamoktól – jelentette ki Szijjártó Péter. További felvetésre leszögezte: a magyar kormány semmiképpen sem változtat az álláspontján, de a közös európai értékek és a közös európai szabályok szerint cselekszik.

– fűzte hozzá, hangsúlyozva: szerinte ez a legnagyobb problémájuk azoknak, akik a magyar kormányt támadják. Kitért arra is, hogy mindig örömmel megvitatják a konkrét problémákat kérdésről kérdésre, szabályról szabályra haladva.

– közölte, hozzátéve: csupán előítéletek alapján azonban teljesen értelmetlen vitatkozni. A miniszter a napokban nyilvánosságra hozott jogállamisági jelentést politikailag motivált, előítéletes, kiegyensúlyozatlan, igazságtalan, zsaroló típusú dokumentumnak nevezte. Értékelése szerint az Európai Bizottság az európai forrásokat zsarolásra használja fel, hogy olyan belpolitikai kérdésekbe avatkozzon be, amelyek tisztán nemzeti kompetenciákon alapulnak.

– jelentette ki.

– mondta. Hozzátette: ha azzal zsarolnak, hogy politikai problémák miatt nem teszik elérhetővé ezeket a forrásokat, az egyszerűen elfogadhatatlan, szembemegy az európai értékekkel és szabályokkal. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az ország a helyreállítási alapok nélkül is képes lesz rendkívül jelentős GDP-növekedést realizálni az év végére.

A gyermekvédelmi törvényre vonatkozó felvetésekre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy a szexuális orientációt érintő nevelés kizárólag a szülők és az arra jogosult szakértők feladata.

– mondta a miniszter. Szijjártó Péter szégyenteljesnek nevezte, amit az ügyben az Európai Bizottság elnöke tett. Úgy fogalmazott:

A miniszter közölte: biztos abban, hogy a magyar Országgyűlés által megszavazott törvény teljes mértékben megfelel az európai jogszabályoknak. Az Európai Unió Alapjogi Chartája kimondja: a szülők joga, hogy a gyermekeik számára szociális, pedagógiai és pszichológiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak. Megjegyezte, hogy az oktatási, nevelési kérdések a nemzeti kompetenciák alá esnek. A gyermekvédelmi népszavazással a magyar kormány lehetőséget biztosít az embereknek, hogy egyértelműen kifejezhessék véleményüket, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Arra a kérdésre, hogy a hírek szerint egy izraeli kémszoftverrel lehallgatások történtek Magyarországon is, a miniszter úgy reagált: amióta hivatalba léptek 2010-ben, nem figyeltek meg és nem hallgattak le senkit törvénytelen módon. Senkit sem hallgattak le pusztán amiatt, mert újságíró, és senkit sem hallgattak le pusztán azért, mert nem ápolt barátságos viszonyt a kormánnyal – fogalmazott.

Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentéséről, amely szerint Magyarországnak nincs keresnivalója az unióban, azt mondta: a holland miniszterelnök gyűlöli a magyarokat, egyfajta hungarofób.

– fogalmazott az adásban Szijjártó Péter a tájékoztatás szerint.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.