Pesti Srácok

Dzsihadistákkal barátkozó, antiszemita muszlim rendőrnőt avatott hőssé a brit baloldali sajtó

null

A brit baloldali sajtó hősként mutatta be a vakcinaellenes tüntetőkkel szembeszegülő muszlim rendőrnőt, ám kiderült, hogy szíriai dzsihadistákkal áll rendszeres kapcsolatban, valamint zsidógyűlölő és rasszista posztok sokaságát tette közé korábban közösségi oldalain – írja a The Daily Mail cikkét szemléző Mandiner.

A korábban példaképként bemutatott muszlim rendőr azonnali hatályú vizsgálat előtt áll, miután kiderült róla, hogy rasszista üzenetek áradatát tweetelte ki, és rendszeres kapcsolatban áll egy dzsihadizmussal vádolt szír nővel.

„A sikeres integráció kitűnő példája”

Tavaly terjedtek el az interneten azok a fényképek és filmek, amelyeken egy apró termetű, fiatal, hidzsábot viselő rendőrtiszt tartja a frontot a tüntetők áradatával szemben, erőt adva és inspirálva kiállásával fáradt kollégáit. A fiatal muszlim rendőrnőt ekkor példaadó hősként, a sikeres integrációt példázó személyként mutatta be a brit baloldali sajtó.

PestiSracok facebook image

A zsidókat gyalázta

A mémmé válást követően a korábban névtelen rendőrnő személyazonosságát a Daily Mail derítette fel. Kiderült, hogy 26 éves, Ruby Begumnak hívják. 2016-ban ugyanakkor, mielőtt csatlakozott volna a londoni Fővárosi Rendőrséghez, a Twitteren a zsidókat gyalázta és kigúnyolta a szeptember 11-ei támadásokat. Gyakran használta a sértő „khaffir” kifejezést a nem muszlim emberek leírására. 2014 júliusában például ezt írta:

Másutt a pakisztániakat becsméreli az angol nyelvben rájuk vonatkozó, degradáló jelzővel.

Lefokozták

Az újságcikket követően a Metropolitan Police vizsgálatot indított, és az ügyet a Független Rendészeti Magatartási Hivatalhoz utalta, Begumot pedig „korlátozott feladatok ellátásával” bízták meg, ami a lefokozással ér fel a londoni rendőrség gyakorlatában. Az ügy kapcsán a Scotland Yardnak is kérdései merültek fel azzal kapcsolatban, hogy milyen módon csúszott át Ruby Begum a Metropolitan Police ellenőrzései során, miután kiderült, hogy hosszú hónapokon keresztül kommunikált egy nővel, akiről úgy gondolják, 2014-ben menekült el Európából, hogy az Iszlám Állam harcosa legyen. Az ártalmatlan posztok között gyakran említi a futballt – különösen az Arsenalt –, a macskáját, a kerékpározást és azt, hogy pénzt gyűjt jótékony célokra. Ezeken felül azonban számos nyugtalanító bejegyzést is írt: egy alkalommal például Izrael államot a nácikkal állította párhuzamba a Holokauszt-emléknap kapcsán.

A hírszerzés ledöbbent

A brit hírszerzés terrorizmusszakértői megdöbbentőnek tartják, hogy egy szolgálatot teljesítő rendőr kapcsolatba kerülhetett egy hírhedt, ISIS-párti Twitter-felhasználóval, aki ekkor valószínűleg Szíriában tartózkodott. Arra nem utal egyelőre semmi, hogy Ruby Begum szintén megpróbált volna csatlakozni az ISIS-hez, vagy Szíriába készült volna.

– írta közleményében a Metropolitan Police szóvivője.

Forrás: Mandiner; Fotó: YouTube-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.