Pesti Srácok

Káoszba süllyedt Kunhalmiék Fudan-ügyben tartott sajtótájékoztatója (Videó!)

Teljes káoszba süllyedt Kunhalmi Ágnesék Fudan-ügyben tartott sajtótájékoztatója. Az MSZP társelnöke bele-belegabalyodott a mondandójába, Jámbor András szerint pedig semmi értelme a 2023-as népszavazásnak, mert azt most kéne megtartani.

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Kossuth téren Kunhalmi Ágnes az LMP-s Csárdi Antallal és a Ferencvárosban induló egykori mércés újságíróval, Jámbor Andrással az oldalán a Diákvárosról és a Fudan Egyetemről.

– idézi a Mandiner Kunhalmi Ágnest, aki szerint a kormány felrúgta ezt a megállapodást. Az MSZP társelnöke szerint szerencse, hogy a főváros fel tudta emelni a szavát az atlétikai vébé kérdésében, hiszen „a világ nem mindenhol úgy működik, ahogy az Orbán-kormány működik itthon, Magyarországon”. Kunhalmi úgy véli, hogy a Diákváros ügye nemcsak a budapestieket érinti, hanem az egész országot, hiszen sok vidéki fiatal szeretne a budapesti egyetemeken tanulni, de a családjaik nem tudják ezt finanszírozni, lassan már a középosztálybeliek sem.

PestiSracok facebook image

Kunhalmi Ágnes kicsit megküzdött a „horror albérletárak” című nyelvtörővel, de végül sikerült kimondania, mint ahogy azt is, hogy „több mint százezer forint ma már az albérletár”.

A szocialista politikus szerint sok fiatal dolgozni kényszerül, ami miatt kevésbé tudnak koncentrálni a tanulmányaikra, egyszóval mindenkinek érdeke a Diákváros felépülése, ami a vidéki albérletárakra is jótékony hatással lenne.

– vonta le a következtetést Kunhalmi. A szocialista politikus állítása szerint már nem lepődik meg a fideszes politikusok tudásellenességén, hiszen ők csak saját maguknak szeretnének egy elitképzőt, hiába élnek rajtuk kívül mások is ebben az országban.

– jelentette be Kunhalmi.

Csárdi szerint a kormány megcsúfolja a transzparenciát

A szocialisták társelnöke után Csárdi Antal lépett a mikrofonok elé. Az LMP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a megállapodásnak kulcsfontosságú része volt az átláthatóság, a kormány viszont folyamatosan megszegi ezt.

– összegzett Csárdi. A politikus szerint meg kell kezdődnie az elszámoltatásnak, ami „a felálló Karácsony-kormány” egyik legfontosabb ígérete. Csárdi Antal azt is elmondta, hogy ki fogják kérni azokat a szerződéseket, amelyeket magától nem hozott nyilvánosságra a kormány, és be fogják mutatni, hogy a Diákváros milyen költségelemekből épülne fel a Fudan helyett.

– zárta mondandóját Csárdi.

Jámbor szerint a Fudan-népszavazást most kell megtartani

Utolsóként az addig kissé tanácstalanul álldogáló Jámbor osztotta meg gondolatait. A képviselőjelölt elmondta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság hétfőn dönt majd azokról a kérdésekről, amiket Karácsony Gergellyel együtt nyújtott be.

– mondta Jámbor András. Kitért arra is, hogy teljesen felesleges a Gulyás Gergely által bejelentett 2023-as Fudan-népszavazás, mert azt most kell megtartani. Jámbor azt is elmondta, hogy az előválasztási folyamat során nagyon sok választó panaszkodik nekik a lakhatás miatt.

– jelentette ki az egykori mércés újságíró a sajtótájékoztató záróakkordjaként.

Forrás: Mandiner/Facebook; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.