Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a világ közös felelőssége a vízkészletek megőrzése

null

A világ közös felelőssége a vízkészletek mennyiségének és minőségének megőrzése, amelynek a nemzetközi közösség pontosan tisztában is van a mikéntjével, így nincs kifogás a cselekvés elmaradására. Magyarország fejlett technológiával rendelkezik a vízgazdálkodás terén, emellett egyike a világ azon huszonegy államának, amelyek képesek voltak arra, hogy gazdasági teljesítményük növelésével párhuzamosan csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a vizes témájú, magas szintű, online tartott kísérőrendezvényen vett részt az ENSZ Közgyűlése 76. ülésszakának keretében, és felszólalásában hangsúlyozta, hogy ez olyan ügy, amelyet a világ együtt nyer meg vagy együtt veszít el.

– szögezte le. A helyzet súlyosságát érzékeltetve rámutatott, hogy a világon jelenleg mintegy 2,3 milliárd ember él olyan területen, ahol vízhiány van, ez a szám azonban 2050-re megduplázódhat. Emellett ekkorra az elsivatagosodás már egymilliárd ember mindennapjait veszélyeztetheti, és a vízzel kapcsolatos problémák miatt helyi konfliktusok is kitörhetnek.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett a tárcavezető. Majd ezt követően kijelentette, hogy a nemzetközi diplomáciának nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie a vízkészletek békés elosztására, illetve határozottabban fel kellene lépnie az ezek jövőjét fenyegető tényezők ellen. Aláhúzta: Magyarország fejlett technológiával rendelkezik a vízgazdálkodás terén, emellett egyike a világ azon huszonegy államának, amelyek képesek voltak arra, hogy gazdasági teljesítményük növelésével párhuzamosan csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat. Szijjártó Péter végezetül megerősítette, hogy 2030-ra a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz. Szerinte ezen a területen fel kell ismerni az atomenergia fontos szerepét, ugyanis az tiszta, biztonságos, olcsó és környezetbarát energiaforrást jelent. Hozzátette: a paksi atomerőmű bővítése például évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszi elkerülhetővé.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.